Varga Judit megszólalt: Magyar Péter folyamatosan zsarolt, volt, hogy bezárt egy szobába, ahonnan a fiam szabadított ki

• 2024. március 28., csütörtök •
Hajdú Péter műsorában a volt igazságügyi miniszter egy olyan esetről is beszámolt, amikor az exférje állítása szerint késsel a kezében járkált a házukban.
Varga Judit megszólalt: Magyar Péter folyamatosan zsarolt, volt, hogy bezárt egy szobába, ahonnan a fiam szabadított ki

„Magyar Péter nem politikai célzattal készítette a hangfelvételt, és nem is azért, hogy engem megvédjen, hiszen azzal folyamatosan zsarolt, hogy ha elmerek válni, akkor feljelent” – mondta Varga Judit a Frizbiben Hajdú Péternek.

A volt igazságügyi miniszter azt is elmondta, nem kívánja senkinek, hogy átélje, amit ő, hogy a házastársa titokban hangfelvételt készít róla, amivel később zsarolja - írja a Mandiner.

Varga Judit azt is elárulta, amikor nemrég a HVG megkereste, hogy interjút kérjen tőle, Magyar azt mondta neki, rosszul fog járni, ha a nyilvánosság elé áll.

A helyzetet, amibe került, szörnyen megalázónak nevezte, hiszen mindig is komoly embernek tartotta magát és egyáltalán nem szeretett volna soha megjelenni a bulvár hírekben, ahogy a magánéletét, személyes poklát sem szerette volna bemutatni másoknak.

Elárulta, azért ad interjút most mégis, mert meg szeretné védeni a családja tisztességét.

„El kell mondani, hogy Magyar Péter nem feltétlenül az az ember, akit ő akar mutatni a külvilágnak” – fogalmazott Varga.

Elmesélte azt is, amikor egy nevelési tanácsadóban elsírta magát, és az egyik ottani alkalmazott meglepve mondta, „hihetetlen, hogy maga ilyeneken megy keresztül és közben Magyarország igazságügyi minisztere”.

Varga Judit azt mondta, ha most lenne huszonnégy éves, mint amikor Magyart megismerte, „és így viselkedne velem, így beszélne velem, akkor nyilván a közelébe se mennék.” De elmondása szerint, amikor megismerkedtek, Magyar „elbűvölő” volt és intelligensen beszélt, ami nagyon megnyerő volt számára.

Aztán jöttek az első jelek, árulta el Varga. Például, amikor Magyar olyanokat mondott neki, „nézzél már magadra, olyan vagy, mint egy egysejtű fakocka”. A volt igazságügyi miniszter hozzátette, ilyeneket nagyon gyakran mondott neki a férje. A legfájóbb az volt számára, amikor első szülése után nem tudott betelni gyermekük látványával és ennek az érzésének hangot is adott, de Magyar csak annyit felelt: 

Mi van, nem bírsz összerakni egy normális magyar mondatot? Nem jártál nyelvtanórára? Szövegértési problémáid vannak?”

Varga elmondása szerint ettől teljesen összetört és sírni kezdett, a férje pedig erre azt reagálta, „Sírjál, majd elmegy a tejed”.

Varga szerint, ha egy empatikus ember mondott volna ilyet, lelkiismeret-furdalást érzett volna és legalább másnap bocsánatot kért volna, de a férje általában inkább úgy tett, mintha nem is történt volna semmi. Aztán időről időre mégis tudott könnyek között szépen bocsánatot kérni, virágot hozni, megfogadni, hogy nem tesz többé ilyet.

Amikor látta, hogy újra stabilizálódott a helyzet, akkor kezdődött újra a játszma” 

– tette hozzá Varga.

A volt tárcavezető egy eddig nem ismert részletet is elárult: először 2013-ban próbáltak meg elválni Magyar Péterrel, de férje könyörgött, hogy inkább menjenek el párterápiára.

Varga Judit visszatekintve úgy látja, hogy érdekből ragaszkodott hozzá ennyire a férje, de a barátait is érdekből válogatta meg, így került jó viszonyba Gulyás Gergellyel is.

„Szeretném leszögezni, hogy senki, soha, sem a Fideszből, sem a kormányból, nem mondta meg, hogy én mit csináljak a magánéletemben” – mondta Varga Judit, amikor Hajdú Rogán Antal szerepét fejtegette.

Bezárt egy szobába, azért, mert bekattant azon, hogy mentünk egy nyári rendezvényre, 

éppen sminkeltem, és valamiért ő nem akart oda elmenni, mert valószínűleg nem tudta elviselni, hogy nekem megnyitó beszédet kell ott mondani – akkor már miniszter voltam” – mesélt el Varga egy másik súlyos esetet.

 Ez után elkezdett kiabálni a gyerekeinek, hogy szabadítsák ki, 

a nagy fiam hozott egy kulcsot, akkor még csak tizenegy éves volt, és ő szabadított ki. Minden gyerek emlékszik még erre a jelenetre.”

Varga Judit elmondása szerint Magyar egy idő után elkezdte ugyanazt csinálni az éppen serdülő korba lépő fiával, mint vele „hogy nem tudott a gyerek úgy viselkedni, olyat mondani, hogy ne kapja ugyanazt a verbális abúzust az apjától.”

Olyan eset is volt Varga elmondása szerint, amikor a szüleik vendégségben voltak náluk, és egy késő esti veszekedés után inkább a szülei mellé feküdt be. Ezek után Magyar egy késsel kezdett mászkálni a házban. Öt percig járkált, majd lefeküdt aludni. Máskor, a terhessége alatt neki lökte egy ajtónak – idézte fel.

Az állandó zsarolásokkal kapcsolatban elmondta, már a válásuk idején egyszer azt mondta neki Magyar, „tudod, hogy sose vettelek volna fel, csak már nem tudtalak máshogy magamnál tartani, mindent megpróbáltam”. Varga ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „így tud váltani a jófiú és a kegyetlen terrorista személyiség között, és ebbe a hintába belegebedsz”.

Üzenem a baloldali nőknek, hogy Magyar Péter szerint a nők nem valók a politikába” 

– jegyezte meg azzal kapcsolatban, hogy Magyar azt állította, nem Varga Judit írta a keddi posztokat, amelyekben arról mesélt, minek volt kitéve férje mellett.

„Ez is ebbe illeszkedik, hogy még azt se nézi ki belőlem, hogy én egy ilyen posztot megírok” – mondta.

Varga Judit elmesélte, Magyar a válásuk után is minden csatornán igyekezett fenyegetni őt, mert állandóan rettegett, hogy elveszik tőle a felügyelőbizottsági és igazgatósági tagságokat, ezért letiltotta mindenhol, de amikor egyszer az egyik gyermekével beszélgetett telefonon, Magyar elvette a telefont gyermeküktől és azt mondta, „a mama tönkretette a papát, ezért most mindketten börtönbe fogunk menni, ti pedig intézetben fogtok felnőni.”

Varga elmondása szerint, Magyar egyszer azt is eljátszotta, hogy öngyilkosságot követett el. Mint mondta, feküdt mozdulatlanul, mellette pedig egy üres nyugtatós doboz volt. Nem válaszolt, Varga hiába szólongatta, így ijedten kihívta a mentőket. Amikor letette a telefont, Magyar felült az ágyban, majd közölte, hogy semmi baja.

Varga reagált arra is, hogy szívtelennek mondták, amiért politikai hisztinek nevezte az Isztambuli Egyezményt. Szerinte igazságtalan ítélet volt ez vele kapcsolatban, mert az Isztambuli Egyezmény politikai része igenis „teljesen felesleges porhintés”. De maga a tartalom a magyar jogrendszerben megvan – tette hozzá.

„Azt mondtam mindenkinek, hogy ne az egyezmény ratifikálásától várják a megoldást, hanem a cselekvéstől, és én itt vagyok és cselekszem, cselekedjünk együtt!” – húzta alá.

Megjegyezte, azok a szervezetek, amelyek nem politikai alapon foglalkoznak az áldozatsegítéssel, a nők elleni erőszakkal szembeni fellépéssel, mind értették, amit miniszterként mondott.

Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére