„Úton lenni boldogság” – (nem klasszikus) utazós filmjeim

Haitzmann Ágnes • 2020. június 20., szombat •
Néha elég elnyúlni a tévé előtt, és megnézni egy jó utazós filmet. Valójában el sem kell indulni, nem kell csomagolni, csak képzeletben menni… Van hozzá muníció, régről és a közelmúltból, jobbnál jobb alkotások. És ne gondolja senki, hogy az Oscar-gála a régi marad, mert a megszokott, álmos február végi hajnal helyett áprilisi virrasztásra kell készülni.
„Úton lenni boldogság” – (nem klasszikus) utazós filmjeim

A főiskolai előadóban összezsúfolódva évfolyamszintű maratoni filmnézéseket bonyolítottunk egykor. Egy ilyen zsibbasztó napon találkoztam a Tavaly Marienbadban című 1961-es alkotással, és most sokan felszisszennek. Ha nem tudnám, milyen filmek születtek előtte Franciaországban, fel sem tűnt volna, miben és mennyire újszerű ez az újhullámos mozi, ami olyan mély nyomot hagyott bennem akkor. Nem mondhatjuk, hogy hagyományos a történetszövés, azt sem, hogy izgalmas lenne, vagy hogy bármi is kiszámítható volna a filmben. Nem ezért szép. A rendezője Alain Resnais, és a forgatókönyv szerint – amelyet egyébként valamikor Oscarra is jelöltek - a helyszín egy pompás barokk kastély, és annak nyitott, szabadon látogatható parkja. Itt találkozik egy férfi és egy nő, és bármily furcsa, úgy tesznek, úgy éreznek, mintha először látnák egymást. Pedig valójában kiderül, hogy egy évvel korábban már megismerkedtek, egymásba szerettek, és most mintha maguk sem tudnák, mit tett velük ez a szerelem. Kevéssé a sztorit, sokkal inkább a film hangulatát tudom felidézni magam előtt, ami talán annak köszönhető, hogy keverednek benne a valóságos és a kitalált emlékek, az idősíkok, kábé minden. A színészek játéka, a képek és a hangok is titokzatosak. Különleges élmény megnézni, az biztos.

Felrémlik emlékeimben a Félelem és reszketés Las Vegasban, ami igaz ugyan, hogy egy 1998-as road movie Terry Gilliam rendezésében, a történet benne a 70-es éveket idézi. Ebben már van kaland bőven. Klasszikusnak nem nevezném, inkább volt felkavaró és érdekes, hiszen a film jó része a hallucinációra épül. Ugorjunk! Inkább ajánlom a közelmúltból a Zöld könyv – Útmutató az élethez című, alig kétéves, Oscar-díjas alkotást, amely régóta aktuális, manapság meg főleg. Peter Farrelly rendezte. Egy fehér, olasz származású sofőr végigkísér a hatvanas években egy fekete zongoristát Amerika déli államain, el lehet képzelni… A turné arról a kettősségről szól, hogy a művész zenéjét örömmel fogadják, őt magát viszont nagyon nem. Van, ahol csak kinézik, megalázzák, akad, ahol megverik, és nagy út, amit mindketten bejárnak abban az értelemben is, hogy ki mit tűr és néz el, vagy miért és kiért áll ki, ha a szíve azt diktálja.

Idén kevesebb nyaralás, több filmnézés a program sokaknak, és nem baj ez. A filmrajongók talán már azt is tudják, hogy a következő Oscar-gála időpontján variáltak a szervezők: a megszokott február végi esemény 2021-ben áprilisra tolódik, így döntött az esemény házigazdája. Nem meglepő, hiszen a mozik jó ideje zárva vannak, és a filmforgatások is leálltak egy időre, a filmipar késésben van, így minden csúszik egy kicsit.
Addig is: ha viszont utazós film, akkor mondhatnám még a Szelíd motorosokat, vagy – talán meglepő, de – a Világok arca, Barakát is, ami számomra szintén ez a kategória, ha nem is a hagyományos értelemben. A népszerűbbek: Római vakáció, Napsütötte Toszkána, Zimmer Feri, sőt Vad Balaton, sokáig folytatható a sor az ismertebb alkotásokkal. Mert Kerouac is megmondta, „úton lenni boldogság”. Így vagy úgy.
 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére