"Testvérként fognak felnőni" – szülőket kapott a nyári horrorbalesetben árván maradt kislány

• 2023. szeptember 22., péntek •
A másfél éves Joasia Rábakecölnél vesztette el a családját. A kicsit nagynénje vette magához. Szeretetben, saját gyermekeként szeretné felnevelni.
Testvérként fognak felnőni – szülőket kapott a nyári horrorbalesetben árván maradt kislány

Mosolygós gyerekek, boldog szülők és egy álomnyaralás – így indult júniusban lengyelországi otthonából a fiatal család horvátországi álomnyaralására. Az út azonban a pokolba vezetett: mint arról a Bors is írt, a család éppen Rábakecöl térségben autózott, amikor a kocsit vezető édesapa, Adrian belerohant egy szintén lengyel honosságú kamionban. 

Hárman azonnal életüket vesztették: az édesapának, Adriannak; az anyukának, Adriannának és a hátul ülő 5 éves Barteknek esélye sem volt a túlélésre.

A horrorbalesetet csupán a Bartek mellett utazó másfél éves kislány, Joasia élte túl: őt egy arra járó, korábban rendőrként szolgáló magyar férfi szabadította ki, majd mentőhelikopter vitte kórházba.

Később kiderült, hogy csodával határos módon szinte alig sérült meg, pár hét múlva már haza is utazhatott włocławeki otthonába. 

Az egész családját elvesztő, árván maradt kislányért rögtön összefogott a közösség, és azonnal gyűjtésbe kezdtek: nem csak a lengyelek, de rengeteg magyar is küldött támogatást Joasiának és jövendő gyámjainak. Ennek segítségével nemrégiben el is temethették a családot: Adriant, Adriannát és Barteket közös, családi sírboltban helyezték örök nyugalomra, a temetésen pedig százak vettek részt.

A kislány eközben nagyszülei gyámsága alá került, azonban Adrian húga, Monika jelezte: ő szeretné felnevelni a kicsit – írja a Ripost.

 Mint mondta, kislánya majdnem egy idős Joasiával, és azt szeretné, ha unokahúgával testvérekként nőhetnének fel:

Miután visszatért Lengyelországba, Joasia a nagyszüleihez került. Végül azonban úgy döntöttünk, hogy velem és a családommal fog élni. Van egy 2 éves kislányunk, így együtt, nővérekként fognak felnőni

– mondta a gyászoló testvér a Wloclaveknek. 

Az asszony teljesen összetört, miután megtudta: szeretett bátyját, unokaöccsét és sógornőjét soha többé nem láthatja: 

Mikor felhívtak a hírrel, el sem hittem, amit hallottam. A világom és minden, amit eddig stabilnak éreztem, egy csapásra összeomlott

– mondta a lapnak elcsukló hangon a nő. Most a család közösen igyekszik feldolgozni a traumát, mint mondta, most Joasia felnevelése a legfontosabb: 

Jelenleg a nagyszüleivel együtt, nap mint nap vele foglalkozunk, igyekszünk stabil és biztonságos környezetet teremteni, amelyben lassan elkezdheti újjáépíteni az életét

– mondta az asszony.

Fotó: Police
Forrás: borsonline.hu

közösség

további frisss

lap tetejére