Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

• 2024. március 28., csütörtök •
„Ne gyerekgyilkossággal ünnepeljük a feltámadást” – szerintük minden keresztény ünnepkor több állat szenved és pusztul el, mint általában.
Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

A Hungarian Animal Rights Corps (HARC) nevű vegán csoport az állatok jogaiért demonstrált húsvét alkalmából az Alcantrai Szent Péter-templom előtt, a Ferenciek terén - írja a Mandiner. A 444 beszámolója szerint az installációjuknak része volt többek között egy felállított fakereszt, egy művért könnyező plüssnyuszi, egy futószalag, rajta (mű)véres plüss kiscsibékkel és egy megnyúzott bárányt ábrázoló műanyag bábu. Az aktivista csoport az akcióval arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy 

szerintük mint minden keresztény ünnepünkkor, úgy húsvétkor is több állat szenved és pusztul el, mint általában,

több tojást fogyasztunk, miközben „a tojásiparban a kakascsibéket élve ledarálják, gázosítják vagy zsákba fojtják”, a csokitojások miatt „a tejelő teheneket erőszakkal termékenyítik és elveszik a gyerekeiket”, és a húsvét alkalmából ajándékozott nyulakra hamar ráunnak az emberek, elhanyagolják őket, és az utcán kötnek ki az állatok. „Azzal, hogy húsvétkor tojást, más állati eredetű termékeket vagy állatokat vásárolunk, fizetünk az állatkínzó iparágaknak, hogy folytassák az állatok bántalmazását” – mondják közleményükben. „Ne gyerekgyilkossággal ünnepeljük a feltámadást” – utaltak a húsvét alkalmából lemészárolt csibékre.


Nyitókép: Facebook / HARC
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére