Szelídnek maradni egy erőszakos világban

há • 2023. október 03., kedd •
Szombathelyen és a nyugati országrészben éppúgy szükség lehet a közvetítésre a jó szándékú emberek és a segítsére szorulók között, mint Békéscsabán. Egy ottani civil szervezet, a Victus Egyesület tevékenységéről és egy, a Berzsenyi könyvtárban tartandó, hasznos előadásról beszélt a keddi sajtóreggelin Fürj György.
Szelídnek maradni egy erőszakos világban

Az egyesületi elnök - a Hetednapi Adventista Egyház lelkészeként - céljuat ismertette: ez a civil erőforrások felkutatása és mozgósítása annak érdekében, hogy a segítségüket felajánlók és a rászorulók egymásra találjanak. Mint Fürj György fogalmazott, vannak helyzetek, amikor rejtve marad a szükség. Példaként említett egy esetet, amikor egy település lakói szinte kérés nélkül hozták és dobták össze egy családnak költözéskor a szükséges bútorokat. Máskor egy idős néninél esett meg, hogy nem volt, aki belapátolja a szenet a házba, de az arra járók meglátták a feladatot, és megoldották a helyzetet. Ilyen és hasonló esetekben jön jól, ha van, aki koordinálja a segítségnyújtást, ebben akad dolga a szervezetnek - hangzott el. Az elnök elmondta: keresik az önkénteseket, akik idejüket és erejüket áldoznák, és örülnek azoknak is, akik felderítik a rejtett szükségleteket.

Lelki segítségnyújtással is foglalkozik az egyesület elnöke, régóta tart előadásokat fiataloknak arról, hogy hogyan lehet egy erőszakossá váló világban szelídnek maradni, és olyan embereket megtalálni, akik támogatóak, együtt gondolkodnak velünk. Egy ilyen programot ajánlott a sajtó figyelmébe: Békát nyelni vagy békét nyerni! - ezzel a címmel tart október 4-től előadást a témában Fürj György a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

közösség

további frisss

lap tetejére