Részegen, jogosítvány nélkül vezetett az ámokfutó sofőr

• 2023. december 21., csütörtök •
Piros lámpákon, záróvonalon áthaladva menekült a Renault vezetője a rendőrök elől, akik azonban elkapták.
Részegen, jogosítvány nélkül vezetett az ámokfutó sofőr

December 17-én éjjel közlekedési ellenőrzést végeztek Kispesten, az Üllői úton a rendőrök, és igazoltatni akartak egy autót – írja a Vezess. A sofőr megállás helyett gyorsított, és elszáguldott. A rendőrök próbálták megállítani a sofőrt, aki az összes piros lámpán áthajtott, az előtte haladókat pedig a záróvonalat átlépve, a szembejövő forgalmat akadályozva előzte - írja a Mandiner.

A Renault vezetője végül lekanyarodott az Árpád utcába, ami egyben a végállomás is volt számára. 

Mivel a férfi nem volt hajlandó kiszállni a kocsiból, testi kényszerrel húzták ki a vezetőülésből, 

majd megbilincselték.

A helyszínen kiderült, hogy a 39 éves férfi részeg volt, jogosítványát pedig éppen ittas járművezetés miatt vonták be korábban. Szabálysértési és büntetőeljárás is indult vele szemben.

A videót ide kattintva tekintheti meg.

Nyitókép: Képernyőfotó
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére