Pattanásig feszült a helyzet: minden eddiginél nagyobb összecsapás történt a Vörös-tengeren

• 2024. január 11., csütörtök •
Az izraeli konfliktus kezdete óta minden eddiginél nagyobb összecsapás történt a Vörös-tengeren a radikális iszlamista húszi lázadók, valamint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság haditengerészete közt.
Pattanásig feszült a helyzet: minden eddiginél nagyobb összecsapás történt a Vörös-tengeren

A húszi lázadók tavaly október, az Izrael és a Hamász közti konfliktus kezdete óta számos alkalommal indítottak támadásokat a Vörös-tengeren közlkedő kereskedőhajókkal szemben (a szélsőségesek rendszerint azt állítják, hogy izraeli hajók ellen hajtanak végre csapásokat, de a legtöbb esetben ez hazugság). Mindez a nemzetközi kereskedelem számára is jelentős fenyegetésnek mondható, hiszen a világ egyik legfrekventáltabb hajózási útvonaláról van szó - írja az Index.

Az összecsapások odáig fajultak, hogy az iszlamistáknak tavaly év végén több hajóját is elsüllyesztették az amerikaiak. Ennek ellenére a szélsőségesek továbbra sem álltak le a támadásokkal, és Grant Shapps brit védelmi miniszter már közvetlen katonai fellépéssel fenyegetőzött a napokban.

Shapps szerdán egy újabb bejelentést tett, amelyben arról beszélt, hogy minden eddiginél nagyobb összecsapás zajlott le a lázadók, valamint amerikai–brit erők közt a Vörös-tengeren. Erről az akcióról már korábban is kiderült néhány részlet.

A miniszter megerősítette, hogy az amerikaiakkal együtt valóban 21 drónt és rakétát lőttek le ebben az összecsapásban. A BBC szerint Grant Shapps azt is hozzátette:

„SEMMI KÉTSÉGE” NINCS AFELŐL, HOGY IRÁN JELENTŐS SZEREPET VÁLLAL EZEKBEN A TÁMADÓAKCIÓKBAN.

Mindeközben amerikai katonai tisztviselők közölték, hogy a húszik iráni gyártmányú eszközökkel hajtják végre ezeket a csapásokat. Arra a kérdésre, hogy terveznek-e csapásokat Jemenben a húszik ellen, Shapps nem adott konkrét választ, csak annyit mondott: ha a helyzet változatlan marad, akkor a szövetségeseikkel közösen válaszlépéseket fognak tenni – ahogy ezt egy korábbi nyilatkozatban már megígérték –, ezért érdemes lesz „figyelni”. 

Az összecsapásról a brit védelmi minisztérium egy fotót is közreadott, amelyen a HMS Diamond brit hadihajó látható.

Nem olcsó mulatság volt a drónok lelövése 

A BBC azt is közölte, hogy amerikai részről a USS Dwight D. Eisenhower repülőgép-hordozó és három rombolóhajó (USS Gravely, USS Laboon, USS Mason), a britek részéről pedig egy rombolóhajó (a HMS Diamond) vett részt az összecsapásban.

Egy, az ügyre rálátó forrástól azt is megtudták, hogy a HMS Diamond összesen hét húszi drónt lőtt le Sea Viper távvezérelt légvédelmi rakétákkal és egyéb fegyverekkel (a rakétákból egyetlen darab nagyjából 1,3 millió dollárba, vagyis körülbelül 500 millió forintba kerül). Úgy tudni, hogy amerikai és brit részről senki sem sérült meg, és kár sem keletkezett a hajókban.

Eközben a húszi lázadók azt közölték az esetről, hogy az akció célpontja az amerikai haditengerészet volt, és mindez válaszcsapás azoknak a bajtársaiknak a haláláért, akik az amerikaiak által elsüllyesztett hajókon haltak meg. Közleményükben azt is leszögezték, hogy addig fogják folytatni a támadásokat, amíg Izrael nem hagyja abba a Gázai övezet elleni műveletet. 

Ha betelik a pohár, közvetlen csapás jöhet? 

A BBC biztonságpolitikai ügyekben járatos tudósítója, Frank Gardner a hír kommentálva azt írta:

AZ ESET AZT JELZI, HOGY A HELYZET TARTHATATLAN A VÖRÖS-TENGEREN, MIND GAZDASÁGI, MIND KATONAI ÉRTELEMBEN.

Mint írja, a kilőtt húszi drónoknak darabja körülbelül 17 ezer fontba (ez átszámítva kb. 7,5 millió forint) kerül, ami eltörpül a Sea Viper rakéták árához képest. A húszik használnak ennél drágább eszközöket is, de a lényeg, hogy Irántól jelentős készleteket kapnak a támadásokhoz, vagyis nem lehet számítani arra, hogy kifogynának belőlük (a RUSI brit kutatóintézet szerint egyébként valószínűleg egy iráni katonai megfigyelőhajó, az MV Behshad is segíti őket ezeknek az akcióknak a végrehajtásában).

Ha a húszik nem hagynak fel ezekkel a támadásokkal, akkor közvetlen katonai fellépés várható ellenük

– írta Gardner.

Fotó: Uk Ministry Of Defence / Reuters
Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére