Olyan időjárásunk lesz ma, hogy bele is szédülhetünk

• 2024. március 21., csütörtök •
Csütörtökre fátyolfelhők érkeznek az égre, így szűrt napsütéses időre van kilátás. Délutánra helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Hajnalban még sokfelé marad a fagyos időjárás, délutánra pedig 13–19 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
Olyan időjárásunk lesz ma, hogy bele is szédülhetünk

Csütörtökön többnyire felhős lesz az ég, de napos időszakokra is számíthatunk. Nyugaton és a Dunántúlon késő délutántól már többfelé kialakulhat eső, zápor, néhol akár zivatar is - írja az Index.

Az Időkép szerint általában gyenge, mérsékelt marad a szél, csak a záporok környezetében fordulhatnak elő élénk, erős széllökések. Hajnalra északkeleten foltokban pára, köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és 4 fok között alakul, 

DÉLUTÁNRA PEDIG 13 ÉS 19 CELSIUS-FOK KÖZÉ MELEGSZIK A LEVEGŐ.

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint csütörtökön még sokfelé hideg lesz a reggel, emiatt felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.

A NAGY NAPI HŐINGÁS MIATT VÉRNYOMÁS-INGADOZÁS, SZÉDÜLÉS IS JELENTKEZHET.

A szakemberek szerint a melegfrontra fokozottan érzékenyeknél fejfájás, migrén, dekoncentráltság, bágyadtság is előfordulhat.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére