Nemény András visszavágott Szijjártó Péter Szombathelyt érintő kijelentéseire

vaol.hu • 2023. október 30., hétfő •
Nem hagyta szó nélkül Szijjártó Péter Vas Népének adott nyilatkozatát Nemény András.
Nemény András visszavágott Szijjártó Péter Szombathelyt érintő kijelentéseire

Szombathely polgármestere múlt héten közleményben vágott vissza a Vas Népe megjelenésekor éppen Kínában tárgyaló külgazdasági és külügyminiszternek. Szijjártó Pétert a szombathelyi északi iparterülettel kapcsolatosan is kérdezte a lap legutóbbi vasi látogatása során. Ennek során fejtette ki, hogy a szombathelyi önkormányzat ellenzéki tábora az elektromos autóipari beruházásokkal szemben egy politikai hecckampányt indított.

„Ez egy olyan hecckampány, ami mindenfajta alapot nélkülöz. És joggal tartanak tőle más iparágak szereplői is, hogy holnap esetleg az ő iparágukkal szemben ül fel egy hecckampánynak a szombathelyi önkormányzat, mert az üzletemberek, a vállalatvezetők pontosan tudják, hogy az elektromos akkumulátorgyártásnak semmifajta negatív környezeti vagy egészségi hatása nincsen” – fejtette ki a miniszter. Majd arról is beszélt, hogy „a beruházók attól tartanak, hogy holnap meg majd azt mondják, hogy bútorgyárat nem szeretnének, holnapután meg más gyárat nem akarnak, és annak is pont annyi lenne a szakmai megalapozottsága, mint ennek a döntésnek”.

Szombathely polgármestere közleményében azt írta: „Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 17-én a Vas Népe online felületén az akkumulátorgyárak Szombathelyre telepítése mellett tette le voksát, ezzel egyértelművé vált, hogy amennyiben a júniusi önkormányzati választást a Fidesz-KDNP nyeri, úgy nagy valószínűséggel Szombathelyen akkumulátorgyárat fognak építeni”. Kiemelte azt is: „az Éljen Szombathely! frakció és a városvezetés továbbra is kitart amellett, hogy nincs szükség Szombathelyen akkumulátorgyárra, mert fontos számunkra a vizeink védelme, fontos, hogy a szombathelyi lakosságot semmilyen veszélyes környezeti terhelés ne érje, és Szombathelynek nincs szüksége arra, hogy az akkumulátorgyár építéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódóan több ezer külföldi munkavállaló települjön városunkba” – olvasható a városvezető kommünikéjében, amelyet a vaol.hu is idéz.

További részletek a témában az eredeti cikkben olvasható.

közösség

további frisss

lap tetejére