Nemény a gyurcsányi úton – Fidesz-sajtótájékoztató a fejlesztésekről

há • 2021. július 16., péntek •
Nemény András a gyurcsányi útra lépett, miközben Hende Csaba láthatóan sikereket ér el a város fejlesztésével kapcsolatban – fogalmazott sajtótájékoztatóján a Fidesz szombathelyi elnöke pénteken.
Nemény a gyurcsányi úton – Fidesz-sajtótájékoztató a fejlesztésekről

A városvezetés folyamatosan ferdít, és hazugságokat állít, például hogy Hende Csaba nem hozott fejlesztési forrást Szombathelynek. Amikor kiderült, hogy mégis hozott, azt hazudták, hogy a rendelet nem jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez is hazugság volt, hiszen természetesen megjelent – sorolta Illés Károly Fő téri sajtótájékoztatóján. Hozzátette: - Legutóbb Nemény nyilatkozott a baloldali propagandalappá silányított Savaria Fórumnak úgy, hogy az előző fejlesztési ciklusban egész biztosan nem érkezett 200 milliárd forint a városba. Hogy ez a ferdítés tudatos-e, vagy csak nem ért hozzá, nem tudni, de az biztos, hogy 2014 és 2020 között soha nem látott mértékű fejlődés történt Szombathelyen – hangzott el. Ebben az időszakban kapcsolódhatott be a város az országos közlekedési vérkeringésbe az új M86-os úttal, megépült a Haladás Sportkomplexum, fejlesztették a kórházat, megszépültek a belvárosi terek, óvodákat, bölcsődéket újítottak fel, megépült az egészségügyi alapellátó, megújult a vásárcsarnok, ezenkívül számos munkahelymegtartó és –teremtő gazdaságfejlesztő beruházás történt a szombathelyi cégeknél – részletezte Illés.

Megismételte: Nemény a gyurcsányi útra lépett rá, a szombathelyi polgármester az ő bűvkörébe került, hiszen sorra hozza a városba az ellenzéki botránypolitikusokat – Gyurcsány mellett Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát, Márki-Zay Pétert, Pálinkás Józsefet és Kunhalmi Ágnest –, arról nem is beszélve, hogy Ungár Péter pedig már hetente itt van, és hazudozik – mondta a helyi Fidesz-elnök.

Amíg a baloldalon folyik a cirkusz, Hende Csaba közben bejelentette a Szombathely 300 stratégiát, amely a város fejlesztését célozza, és amely 300 milliárd forintot is meghaladó fejlesztési forrással számol a következő években – fűzte hozzá.

közösség

további frisss

lap tetejére