Nem a semmiben ér véget az M6-os, még idén elindulhat az építkezés a horvát oldalon

vg.hu • 2023. július 17., hétfő •
Már augusztusban megkezdődhet az M6 folytatásának építése a határ túloldalán, miután eredményes volt a horvát hatóságok által lefolytatott közbeszerzési eljárás a hiányzó öt kilométeres szakasz megépítésére, tehát nem a semmibe fut, ahogyan az a magyar sajtóban megjelent. Ezzel 2025-re Budapest és Eszék között létrejön a gyorsforgalmi kapcsolat.
Nem a semmiben ér véget az M6-os, még idén elindulhat az építkezés a horvát oldalon

Nagy port kavart a Telex.hu múlt héten közölt cikke, amelyben a szerző azt írta, hogy az épülő M6-os autópálya elérte ugyan horvát–magyar határt, ám mivel a déli szomszédunknál egy kapavágás sem történt, emiatt az a „semmibe fut” - írja a vg.hu.

Bár a cikk szerint eredménytelenül, de keresték a horvát közlekedési minisztériumot az ügyben, hogy megtudják, mikor jelenik meg kivitelezési tender,

valójában a horvát sajtó két hete megírta, hogy a még hiányzó, Beli Manastirtól a magyar határig tartó, öt kilométeres autópálya-szakasz megépítésére kiírt pályázaton a Strabag és az Osijek Koteks is érvényes ajánlatot nyújtott be.

Az Index.hr szerint folyamatban van az ajánlatok elbírálása és a kivitelező kiválasztása, így

a szerződés aláírása után, még augusztusban megindulhat az építkezés.

Az öt kilométeres szakaszra megvan az építési engedély is, a munkálatok várhatóan 2025 első felében fejeződnek be. Mivel addigra az M6-os teljes egészben elkészül, nem kell túl sokat várni arra, hogy Budapesttől egészen Eszékig vagy tovább, végig autópályán közlekedjünk. A folyamatban lévő beruházások nyomán összesen 300 kilométer egybefüggő gyorsforgalmi kapcsolat jön létre Budapest és a bosnyák határ között. A bosnyákok kétségtelenül le vannak maradva, mivel a rájuk eső 350 kilométerből eddig csak 93 kilométert adtak át, de mostanában mintha ott is lendületet kaptak volna a munkálatok. Még idén ősszel átadhatják a forgalomnak Mostartól délre a világ egyik legszebb hídját, és a hozzá csatlakozó 20 kilométer etapot. 

Mindez pedig különösen jó hír a dalmát, illetve a montenegrói tengerpart szerelmeseinek, eddig ugyanis autópályán hatalmas, több száz kilométeres kerülővel, Horvátországon keresztül tudták csak megközelíteni a célpontjukat. A VC páneurópai folyosó a magyarországi M6-os autópályával és a horvátországi A10-es, A5-ös, illetve a bosnyák A1-es sztrádával együtt biztosít kapcsolatot Budapest és a horvát kikötő, Ploce között. A teljes hossz 635 kilométer, ebből 2025-re mintegy 400 kilométer fog kiépülni.

közösség

további frisss

lap tetejére