Napokon belül béremelést kaphatnak a pedagógusok

• 2023. december 15., péntek •
Egy jövő heti kormányülésen tárgyalhat a magyar kormány a pedagógusok béremeléséről. A Belügyminisztérium szerint 10 százalékos emelésre lehet számítani a jövő év elejétől.
Napokon belül béremelést kaphatnak a pedagógusok

Előzőleg írtunk arról, hogy a miután Magyarország megkapta a zárolt uniós források egy részét, ismét napirendre került a pedagógusok béremelésének ügye (a két ügy a kormányzat kötötte össze az utóbbi hónapokban). A Belügyminisztérium azt közölte, hogy jelen állás szerint a 10 százalékos béremeléssel kalkulálnak 2024 januárban, de amint ténylegesen megkapjuk az uniós pénzeket, lehet számítani egy újabb emelésre - írja az Index.

A Népszava ezzel kapcsolatban értesült arról, hogy a kormány a jövő héten tárgyal a béremelésről. A lap szerint Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára jövő hét csütörtökre hívta egyeztetésre a pedagógusok sztrájkbizottságának képviselőit (ennek alapján feltételezhető, hogy a kormány – a szokásnak megfelelően – jövő hét szerdán ül össze, és akkor tárgyalnak a béremelés kérdéséről).

A Miniszterelnökség azt válaszolta a lapnak, hogy a jövő heti kormányülésen a tanárok béremelésével kapcsolatban is kiértékelik az Európai Bizottság szerdai döntését (amellyel a források lehívhatóvá váltak), és ezután tájékoztatják a közvéleményt (valószínűleg egy Kormányinfón).

Eközben Gosztonyi Gábor a lapnak azt mondta: szerinte lesz miről tárgyalni csütörtökön, különösen azután, hogy az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a béremelésről. 

Azt fogjuk kérni, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert a miniszterek összevissza beszélnek. De nekem az az érzésem, mindez csak parasztvakítás. Az EU nem előre fizet, hanem utófinanszíroz. Vagyis a kormánynak előbb hazai forrásból kell nagyobb mértékben megemelnie a béreket, amit az EU később kifizet 

– fogalmazott.

A lap megkeresésére a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet is hasonlóan vélekedett. Arra is rámutatott, hogy a pedagógusok nagyobb arányú béremelésének ütemezését a költségvetésben is fel kellene tüntetni, ez azonban mindmáig nem történt meg. 

Forrás: index.hu
Címlapkép: Getty Images

közösség

további frisss

lap tetejére