Miniszteri kritika: Új célok, új városvezetés kell Szombathelynek

há • 2024. január 30., kedd •
Az ELTE SEK-re is fontos szerep hárulhat a jövőben azért, hogy a város kitörjön az elszigeteltségből, újra élni tudjon a lehetőségeivel, és térségi központ lehessen - erről beszélt Navracsics Tibor Szombathelyen.
Miniszteri kritika: Új célok, új városvezetés kell Szombathelynek

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az egyetemen tartott sajtótájékoztatót kedden este, ahol elmondta, hogy az általa vezetett tárca négy nagy területet ölel fel a munkájával: az európai uniós támogatások felhasználását, a területfejlesztési politikát, valamint a területi közigazgatási rendszereken belül a kormányhivatalok, illetve az önkormányzatok rendszerét. Ezekkel a látogatásokkal az a célom, hogy a térség problémáiról tájékozódjak, és megtudjam, mi mindent kell tenni, akár a finanszírozás terén is - hangsúlyozta.

Sikertelen évek, elszalasztott lehetőségek

- Szombathely Nyugat-Magyarország egyik meghatározó térségi központja lehetne, azonban az elmúlt években nem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel

- utalt a miniszter az Egyensúly Intézet által nyilvánosságra hozott, és a Frisss.hu által is idézett felmérésre, amely ezt visszaigazolja. - Győr, Zalaegerszeg között kissé elveszett ez a térség,

sem a fejlesztési tervek megfogalmazásában, sem pedig a végrehajtásában nem volt túl sikeres ez a város

- fogalmazott Navracsics Tibor.

Nincs jó területfejlesztés egyetemi háttér nélkül

A közigazgatás időszerű kérdései mellett a területfejlesztés lehetséges kitörési pontjairól is tárgyalt ma a tárcavezető.

- Ahhoz, hogy Szombathely a térség vezető központja legyen, új városvezetésre és új célokra van szükség.

Ebben pedig az önkormányzatok, kormányhivatal, járási hivatalok mellett a felsőoktatási intézményekre is fontos szerep hárul. Minden nagy térségi központban van egy-egy jelentős egyetem, amely nem csupán a felsőoktatásban, hanem a területfejlesztési koncepciók kidolgozásában is feladatot vállal - hangzott el.

Elszigeteltség után növekedés

Vámos Zoltán főispán és Majthényi László vármegyei közgyűlési elnök mellett Lenkai Nóra rektori biztossal is találkozott a miniszter. Az ELTE SEK szombathelyi vezetőjével áttekintették, az egyetem hogyan tudna hozzájárulni ahhoz, hogy Szombathely betölthesse a küldetését. Kiderült: az intézmény a hagyományos értelemben vett felsőoktatás mellett már most is részt vesz kutatás-fejlesztési programokban, területfejlesztési célok megfogalmazásában, és szorosan együttműködik helyi gazdasági szereplőkkel.

- A jövőben tehát van remény, hogy Szombathely kitörjön az elszigeteltségből, amely az elmúlt években lebénította a növekedési potenciált

- húzta alá a tárcavezető.

Navracsics Tibor ma megbeszélést  folytatott dr. Hende Csaba országgyűlési képviselővel, illetve dr. Nemény András szombathelyi polgármesterrel is.

közösség

további frisss

lap tetejére