„Megkapta az utolsó kenetet” – a gördeszkás pap állapotáról vallott a megyéspüspök

• 2021. május 01., szombat •
A gördeszkás papként ismertté vált atya megkapta a betegek szentségét, amit a köznyelv utolsó kenetként ismer.
„Megkapta az utolsó kenetet” – a gördeszkás pap állapotáról vallott a megyéspüspök

Naponta áldozik és jókedvű a koronavírus-fertőzésben szenvedő, kórházban fekvő rédicsi plébános. A gördeszkás papként ismertté vált atya megkapta a betegek szentségét, amit a köznyelv utolsó kenetként ismer.

Lendvai Zoltán atyáért az egész országban imádkoznak. Először a szintén a plébánián lakó édesapja került kórházba, majd az ő koronavírustesztje is pozitív lett, illetve jelentkeztek rajta a fertőzés súlyos tünetei. Édesapját, Zoli bácsit végül legyőzte a kór, a héten tartották a temetését.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a pap felettese most jó hírekről számolt be a Borsnak.

„A szigorú biztonsági előírások betartása mellett naponta látogatja a kórházlelkész, de én is jártam a betegágyánál. Három-négy szó után elfárad, de jó a kedve. Mindannyian bízunk a gyógyulásában” – mondta az egyházi méltóság, és hozzátette: tudja, hogy Lendvai atyát nagyon sokan szeretik, ami a beteg papnak is jólesik.

Lendvai Zoltán a rédicsiek mellett több környező település híveit ellátja. Ismert közvetlen, emberközeli stílusáról. Az égiektől kapott különleges képessége, hogy maga köré gyűjtse a fiatalokat. A Don Bosco által is képviselt elveket vallja a magáénak.

Hívei nagyon szeretik és visszavárják a népszerű rédicsi papot

A szent annak idején bűvésztrükkökkel szórakoztatta a piac népét, hogy aztán átadhassa nekik Isten üzenetét. Lendvai atya ugyanilyen céllal gördeszkázni tanítja a gyerekeket. A hívek visszavárják, bár tudják, ha az orvosok kiengedik a kórházból, bizonyá­ra még időre lesz szüksége, hogy teljesen visszanyerje egészségét. A katolikus hit szerint a betegek szentsége nem csupán a lelki megerősödést segíti elő, hanem gyakran a hívő gyógyulását is. Éppen ezért az egyházban nem, csak a köznyelvben hívják utolsó kenetnek. Lendvai atya persze megkapta a betegek szentségét, de a jelek szerint minden esély megvan arra, hogy még nagyon sokáig tanítsa a fiatalokat a jóra. Egye­lőre csövek lógnak ki a testéből, de napról napra erősebb.


Forrás: ripost.hu
Kép: Varga György

közösség

további frisss

lap tetejére