Megrendülten értesültünk, hogy életének 86. évében, 2024. március 13-án Kolozsváron elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas író, a Helikon alapító főszerkesztője – jelentette a Helikon Kiadó.
Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron, haláláig is ott élt és alkotott. Apja tímármester volt, anyja szobalányként, varrodai alkalmazottként, majd egy illatszertár eladójaként dolgozott. A család 1940-ben a szilágysági Zilahra költözött, Szilágyi István az iskoláit is ott kezdte. 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt. Nemcsak az vezette, hogy könnyítsen családja terhein, hanem az is,
HOGY A SZAKISKOLÁT ELVÉGEZVE MOZDONYVEZETŐ LEHESSEN.
Harmadéves korában azonban váratlanul megszüntették a vasúti gépiparit, majd Nagyváradon és Szatmáron dolgozott vasúti műhelyekben. Álma viszont – hogy mozdonyvezető lehessen – nem vált valóra, mert szemgyengesége miatt az orvosi vizsgálaton alkalmatlannak minősítették. A hivatást kereső fiatalember ezt sorscsapásként élte meg. Érettségi után „jobb híján” beiratkozott a Babes–Bolyai Tudományegyetem jogi karára - olvasható az Indexen.
Jogi pálya helyett irodalom
Egyetemista korában jelent meg az első írása az Utunk című folyóiratban. Diplomaszerzés után, 1963-ban ügyészi állást kínáltak neki, de nem fogadta el, sőt később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség. Jogi pálya helyett az irodalom mellett kötelezte el magát: újságírónak állt annál az Utunknál, amelyik az első karcolatát (Te kis sorskovács) közölte. Ezt követően a riportrovatban ajánlottak neki munkát és további lehetőséget szépirodalmi művek írására.
Az újság ugyan az 1989-es rendszerváltoztatás után nevet váltott – Utunkból Helikon lett –, neki az évek során legfeljebb a beosztása változott: belső munkatársból előbb, 1968-ban főszerkesztő-helyettes, majd az új nevű, kéthetente megjelenő lapnak a főszerkesztője lett.
Az 1960-as évektől a Forrás-nemzedék egyik meghatározó egyéniségévé vált, szépíróként hamar megmutathatta tehetségét. 1964-ben a Forrás-sorozatban láttak napvilágot első novelláskötetei is (Sorskovács, Ezen a csillagon), amelyekben kétkezi munkásokat ábrázolt hiteles helyzetekben, elszakadva a kor sematikus munkásábrázolásától.
Regényírás és a siker íze
1969-ben regénnyel jelentkezett: Az Üllő, dobszó, harang egy tanítónő és egy katonaszökevény szerelmének költői történetét állítja szembe a második világháború embertelenségével. A második regénye 1975-ben jelent meg:
A KŐ HULL APADÓ KÚTBA AZ EGYIK LEGNÉPSZERŰBB, LEGOLVASOTTABB MŰVE, AMELY EGYSZERRE TÖRTÉNELMI REGÉNY, SZOCIOLÓGIA ÉS LÉLEKTANI KRIMI.
A német, román, szlovák, lengyel és orosz nyelvre is lefordított műben elemzői az Arany-balladák hangjának méltó folytatását vélik felfedezni.
Szilágyi István ebben az időszakban a siker ízét is megismerhette: első hivatalos elismerését, a romániai KISZ irodalmi díját 1972-ben kapta, ezt követte három év múlva egyszerre kettő: a Romániai Írószövetség díja, valamint egy privátnak mondható, az Utunk által felkért kritikusok Pezsgő díja.
Romániában közvetlenül a Ceausescu-diktatúra bukása után, 1990 nyarán látott napvilágot a mítoszteremtő erejű, monumentális, csaknem 700 oldalas nagyregénye, az Agancsbozót. Ezt a művét
MÁR A ’80-AS ÉVEKBEN MEGÍRTA, ÁM AKKORIBAN A CENZÚRA MIATT REMÉNY SEM VOLT A MEGJELENTETÉSÉRE.
A kötetet izgalmassá, különössé teszi az is, hogy műfaji szempontból egyaránt értelmezhető parabolaként, ellenutópiaként és fantasztikus-mitologikus regényként. 1990-ben a Romániai Írók Szövetségének regénydíját ezzel a művével érdemelte ki – az ugyanebben az évben kapott József Attila-díj pedig az életmű egészét jutalmazta. Ekkor vették fel a Magyar Írószövetségbe is.
Következő hatalmas, nagy visszhangot keltő műve 2001-ben jelent meg. A Hollóidő a három részre szakadt XVI. századi Magyarországon játszódó történelmi regény, a „képzelet, a létezés és az emberi élet titkait fürkésző” kíméletlen és tragikus történet. Egy távoli kor eleven hétköznapjairól, szerelmeiről, hadi kalandjairól és egyéb rémségeiről szól.
Díjeső
2020-ban ismét nagyregénnyel jelentkezett, a XVIII. században játszódó Messze túl a láthatáron című művet a kritika mintegy az életmű szintéziseként értelmezi. Nagyepikai művei mellett írt novellákat, esszéket, a hetvenedik születésnapjára pedig megjelent a kisprózáiból összeállított válogatáskötet Bolygó tüzek címmel.
A 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának választott Szilágyi István páratlanul egyedi hangját az MMA Kiadó gondozásában megjelent Katlanváros, Messze túl a láthatáron és A hóhér könnyei című kötetekben élvezheti az olvasó. 2010-ben a Digitális Irodalmi Akadémia is tagjai közé választotta.
A Kossuth-díjat 2001-ben kapta meg kiemelkedő írói munkásságáért, a próza műfaját a magyar nyelv archaikus rétegeivel gazdagító tevékenységéért, a történelmi folyamatokat megjelenítő, az emberi lét általános törvényszerűségeit vizsgáló, kivételesen érzékeny műveiért. Emellett 2003-ban Márai Sándor-, 2008-ban Arany János-, 2009-ben Alföld-díjat kapott. 2011-ben az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Életműdíjával jutalmazták. 2014-ben lett a Nemzet Művésze, 2017-ben pedig Prima díjjal tüntették ki. 2020-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Erdélyért életműdíjat adományozott neki.
Szilágyi Istvánról portréfilm is készült 2014-ben. Ennek előzetesében ízelítőt kapunk alkotói felfogásából, művészi irányultságából.
(Borítókép: Szilágyi István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja Budapesten 2017. szeptember 28-án. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)
Forrás: index.hu
Fotó: Kiss Gábor / MTI
