Letörte az árfigyelő az inflációt: 5-20%-kal csökkent a megfigyelt termékek ára

• 2023. július 25., kedd •
A tej mellett további 15 megfigyelt termék ára csökkent az elmúlt hetekben. Pedig az árfigyelő oldal nem egész egy hónapja üzemel csak. Úgy néz ki, még az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet az infláció!
Letörte az árfigyelő az inflációt: 5-20%-kal csökkent a megfigyelt termékek ára

Az árfigyelő célja, hogy bizonyos termékek napi eladási árának megjelenítésével segítsen a vásárlóknak eldönteni, mit tegyenek a kosárba. Emellett célja az is, hogy a piaci verseny fokozásán keresztül lejjebb szorítsa az árakat, ezzel is hozzájárulva az infláció mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez. Az elmúlt három hét adatai alapján úgy tűnik, ez össze is jön - írja a Ripost.

Ezeknek a termékeknek az ára csökkent július 1. óta

Július eleje óta jelentős, több mint 20 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható a zöldpaprika, a fokhagyma és az újburgonya esetében, több mint 15 százalékkal csökkent az alma, a kelkáposzta, a spagetti és a teljes kiőrlésű kenyér ára, valamint 10 százalékot meghaladó mértékben ment lejjebb a fehér kenyér, a fejes káposzta, a kefir, a margarin, a natúr joghurt, a sertészsír és a vöröshagyma ára. A húsok közül a baromfihúsok ára csökkent a leginkább, jellemzően 5-10 százalék közötti mértékben. Az árak csökkenését az árfigyelő rendszer mellett a kormányzat által június 1-jétől elindított kötelező akciózás is támogatta.

Az árfigyelő rendszerről

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023. július 1-jén sikeresen elindította az online árfigyelő rendszert. Az arfigyelo.gvh.hu címen elérhető honlapon hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjának több mint 60 termékcsoportba tartozó áruja között böngészhetnek a felhasználók és így megtalálhatják a legjobb ajánlatokat, a számukra legkedvezőbb árú termékeket. Ezáltal időt és pénzt takaríthatnak meg a vásárlásaik során.

Rengetegen használják az oldalt

Az online platform népszerűségét mutatja, hogy nem egész három hét alatt 615.000 látogatója volt, és összesen több mint 42 millió letöltés történt az oldalon. Az oldalon belüli keresések száma megközelíti a 234 ezret, ennek során a látogatók leggyakrabban továbbra is a tej, a csirkemell, a sajt és a vaj szavakra kerestek rá.

Két hét alatt kiderült, hogy hatékony a rendszer

Az adatok már a rendszer elindítását követő első két hétben is az árfigyelő hatékonyságáról tettek tanúbizonyságot, amit az elmúlt hét során szolgáltatott napi áradatok még tovább erősítettek. Az árfigyelő érdemben fokozza a versenyt és eredményesen szorítja le az árakat. Az elmúlt egy hétben az online platformra kötelezően szolgáltatandó 62 termékkategóriából 38 termékkategóriában tovább mérséklődtek az átlagárak: leginkább a kefir, a margarin, a spagetti és a zöldpaprika ára csökkent. Az élelmiszerárak alakulását tekintve tehát egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy – a kormány határozott szándékának megfelelően – az infláció már az év vége előtt egyszámjegyűre csökkenhet – közölte a GFM.

Már csökkentette is az inflációt az árfigyelő

A 2023. július 1. és július 19. közötti időszakban a 62 termékkategóriából 53-ban csökkent a termékek átlagára. A 62 termékcsoport termékei esetén az átlagárak átlagosan 6,7 százalékkal mérséklődtek, aminek mintegy 0,6 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 1,8 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehet a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.

Forrás: ripost.hu
Fotó: arfigyelo.gvh.hu

közösség

további frisss

lap tetejére