Letartóztatták a Burger King egyik menedzserét, mert a kukából szolgálta fel a sült krumplit

• 2023. július 21., péntek •
A kukából szolgálta fel a sült krumplit a vendégeknek a Burger King üzletvezető-helyettese. Az alkalmazott akár húsz év börtönt is kaphat ezért.
Letartóztatták a Burger King egyik menedzserét, mert a kukából szolgálta fel a sült krumplit

Letartóztatták egy Burger King üzletvezető-helyettesét, miután állítólag a szemetesben lévő sült krumplit szolgálta fel a vásárlóknak – közölte a rendőrség.  A 39 éves Jaime Christine Majort élelmiszerrel való visszaéléssel vádolják, mert 

állítólag a szemetesből kivette a már kidobott sült krumplit, majd visszatette a frissen készült krumplik közé. 

A Fox Carolina cikke szerint a rendőrség július 9-én szállt ki  a dél-karolinai Burger King étterembe, ahol két nőt találtak, akik ordibáltak, és fenyegették a személyzetet. Amikor a feldühödött vendégek a rendőrök kérésére sem voltak hajlandók megnyugodni, mindkettőjüket letartóztatták, és garázdaság miatt vádat emeltek ellenük - írja a Világgazdaság.

Két nappal később azonban a Burger King központja felhívta a rendőrséget, és közölte, hogy Major a szemetesből kivett sült krumplit szolgálta fel a vevőknek. 

Az üzletvezető-helyettest ezután letartóztatták, és élelmiszerrel való visszaéléssel vádolták meg, ami az államban súlyos bűncselekménynek számít. Ha elítélik, akár húsz év börtönt is kaphat. 

Fotó: Jeramey Lende
Forrás: vg.hu

közösség

további frisss

lap tetejére