Közel hárommilliárd forintos járműipari beszállítófejlesztési program indul

• 2023. november 15., szerda •
Csaknem hárommilliárd forintos járműipari beszállítófejlesztési program kezdődik növelve a hazai beszállítók arányát. A próbaprogram már indén kezdetét veszi.
Közel hárommilliárd forintos járműipari beszállítófejlesztési program indul

A célzott és hatékony kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az infláció már októberben egy számjegyűre csökkent, a gazdasági növekedés helyreállítása pedig 2023 harmadik negyedévében megkezdődött. Mindez jó alapot biztosít ahhoz, hogy 2024-ben újra dinamikusan, akár 4 százalék vagy afeletti mértékben bővüljön a GDP – emlékeztetett közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye a kormány azon célja kapcsán, hogy hazánk 2030-ig elérje az uniós fejlettség 90 százalékát. A magyar gazdaság megerősítése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium tízpontos javaslatot dolgozott ki. Ennek része a magyar vállalkozások megerősítése és versenyképességük jelentős fokozása, e cél eléréséhez a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve, illetve az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. részvételével Járműipari beszállítófejlesztési programot hirdet 2,9 milliárd forintos kerettel. Már idén elkezdődik egy pilotprogram, a támogatási program forrásai pedig 2024-ben nyílnak meg teljeskörűen, figyelembe véve a tapasztalatokat.

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte: a program általános célja, hogy a járműiparban és az akkumulátoriparban egyaránt növekedjen a magyar beszállítók által képviselt arány. A program részeként a Magyarországon működő nagyvállalatok mint megrendelők egy közös fejlesztési tervet alakítanak ki már meglévő vagy potenciális beszállítójukkal, amely alapján a beszállító magasabb hozzáadott értékű termékkel vagy új termékkel tud részt venni a gyártásban. Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár megjegyezte, hogy a programban azok a 250 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató, hazai vállalatok vehetnek részt, amelyek méretükből adódóan jellemzően közelebb állnak a beszállítóvá váláshoz. A program részletei az IFKA weboldalán lesznek hamarosan elérhetők.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)
Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: AFP

közösség

további frisss

lap tetejére