Kockárdák és esernyők: sztrájkot hirdettek a tanárok

SzR-KNF • 2016. március 15., kedd •
Esernyők és kockás kokárdák (kockárdák) ezrei, a Hősök terétől a Kossuth térig hömpölygő tömeg – ez jellemezte a pedagógusok március 15-i fővárosi demonstrációját, melyre az eső ellenére is jelentős tömeg, rendőri jelentések szerint mintegy harmincezren gyűltek össze.
Kockárdák és esernyők: sztrájkot hirdettek a tanárok

A tüntetők a Hősök teréről at Andrássy úton keresztül vonultak a Kossuth térre, ahol mindenki a tegnap már beharangozott nagy bejelentésre készült.

Sándor Máriát, a fekete ruhás nővér pedagógusoktól érkező panaszos levelekből olvasott fel, így arról is szólt, hogy a tankerület listázta a február 29-i hiányzókat. 

Ezt követően Pilz Olivér, a miskolci Herman tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője "nemzeti konzultáció” keretében felolvasta a 12 azonnali követelést, amit nemrég tártak a kormány elé.

Békés Gáspár diákolimpikon szerint Balog Zoltán szakminiszter megosztotta a diákokat, amikor fotót posztolt a diákolimpikonokkal, és ezzel kívánt válaszolni a tüntetőknek.

A szülők nevében Neubauer István beszélt, aki olyan minisztériumot követelt, ami az embereket képviseli, nem a kormányt az "emberkísérleteikben". 

L. Ritók Nóra tanár, blogger, aktivista, a kormány Antiszegregációs Kerekasztalának egykori tagja a társadalmi egyenlőtlenségekről beszélt, amit szerinte a mostani rendszer tett az eddiginél sokkal súlyosabbá.
Amennyiben Áder és Orbán nem kér bocsánatot 8 napon belül a "megfélemlített, megalázott" emberektől, akkor március 30-án országos sztrájk lesz – ezt már Pukli István, a Teleki igazgatója, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője, az utolsó felszólaló jelentette be. 
Elmondta azt is, ha nem lesz törvényes a sztrájk, polgári engedetlenség keretében tartják azt meg. Március 23-án éjfélig várják a kormány válaszát és lépéseit, máskülönben 30-án egy órán át tüntetnek az iskolák előtt, nem lesz tanítás.
Pukli egyébként elég indulatos beszédében pártállástól független összefogást is szorgalmazott. 

A demonstráció végén a Kossuth-nótát énekelték el.

közösség

további frisss

lap tetejére