Holnap szuperrangadót vív az SZKKA Esztergomban

hv • 2024. január 26., péntek •
15/15 a mérlege az SZKKA gárdájának a női kézilabda NB I/B-s bajnokságban. Pődör Rebekáék megállíthatatlanul közelítenek céljuk, az első osztályba jutás felé. Szombaton, a 16. fordulóban minden eddiginél nagyobb kihívás vár rájuk, ugyanis az őket négy ponttal lemaradva követő Esztergomi Vitézek próbálják útjukat állni.
Holnap szuperrangadót vív az SZKKA Esztergomban

Szenzációs féléven van túl az SZKKA, hiszen senki nem gondolta volna a szezon előtt, hogy félidőben pontveszteség nélkül vezetik majd a tabellát. Kimondhatjuk, hogy

az új edző, Vida Gergő és a lányok hamar egymásra találtak.

Az új szerzemények pedig egytől egyig beváltak, ráadásul érezhetően remek a kohézió a csapatban. Mindezek együttesen pedig azt eredményezték, hogy a lányok önbizalommal telve játszottak, és sorra nyerték a meccseket.

Gyakorlatilag minden találkozónak győzelmi esélyekkel indultak neki, és minden alkalommal sikerült is érvényesíteni a papírformát.

Az egész mezőnyből talán egyedül a szombati ellenfél, az Esztergom tudta felvenni az SZKKA tempóját, de ők is csak úgy-ahogy. Bár a Komárom vármegyeiek újoncként vágtak bele a pontvadászatba, ez ne tévesszen meg senkit! A Vitézek szakmai munkáját az az Elek Gábor irányítja, aki tavaly nyár elején a női kézilabda BL final fourjába vezette a Fradit. A pályán meg ott van vezérnek felesége, a 132-szeres válogatott, korábban háromszor is az Év Kézilabdázójának megválasztott Szucsánszky Zita, aki remekül gardírozza a tehetséges fiatalokat. Figyelemre méltó, hogy a Magyar Kupában már két első osztályú csapatot is kiütöttek, és a legjobb nyolc között vannak.

A bajnokságban is jól szerepelnek, hiszen 13 győzelmük mellett csupán két vereséget szenvedtek. Az egyiket éppen az első fordulóban Szombathelyen, ahol Kazai Anitáék 31:27-re múlták felül őket. Az SZKKA-nak tehát nem kell megijedni, ha a lányok tudják játszani a saját játékukat, fegyelmezetten betartják a taktikát, akkor a Duna partjáról is elhozhatják a két bajnoki pontot. Az esztergomi Suzuki Arénában telt ház és forró hangulat várja a csapatokat, ahol remélhetőleg – egy jó meccs után – a szombathelyi lányok jöhetnek le elégedettebben a pályáról.

Női kézilabda NB I/B 
16. forduló
Január 27., szombat, 16 óra
Esztergom, Suzuki Aréna
Esztergomi Vitézek – SZKKA
Játékvezetők: Dáné Rita, Marton Zsófia

közösség

további frisss

lap tetejére