Holnap startol a Sziget: új dizájn, 42 ezres napijegy, budget food, 30 ezer főnyi sátorhely és a koncertek

vg.hu • 2023. augusztus 09., szerda •
760 ezer négyzetméteren, napi 90 ezer ember bulizhat majd a legnagyobb világsztárok zenéire. Természetesen a Sziget nem csak koncertekről szól.
Holnap startol a Sziget: új dizájn, 42 ezres napijegy, budget food, 30 ezer főnyi sátorhely és a koncertek

A szervezők rengeteg különféle kulturális és sportprogrammal is várják a látogatókat, és most az újságírókat is előre körbevezették a helyszínen. A Világgazdaság itt foglalta össze, amit a sajtókörúton láttak. A szervezők azt mutatták meg, hogy mire is lehet számítani az idei fesztiválon.

A fesztivál 760 ezer négyzetméteren terül el, ennek befogadóképessége 90 ezer ember a látogatókkal és a dolgozókkal együtt. A fesztivál területén nagyjából 30 ezren tudnak sátorozni.

A fesztivál területén nagyjából száz éttermi vendéglátóhely van, ahol hazai és nemzetközi ételeket találhatnak a vendégek. Az idei Sziget Fesztivál egyik újítása a budget food ajánlat. Ennek lényege, hogy 

a fesztivál partnerei vállalták, hogy legalább egy meleg ételt 2500 forintos áron kínálnak, hogy minden látogatónak legyen elérhető áron étel. 

A körbevezetésen elhangzott, hogy az étteremmel kitelepülő szolgáltatók árazása úgy lett kialakítva, hogy ne legyen drágább, mint a budapesti hasonló kínálat. 

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a fesztiválfelár rákerült az ételekre.

Bár a körbevezetésen a legtöbb szolgáltató még csak rendezgette a standját vagy a food truckját, de voltak, akik már készenlétben, árlistával várták az early birdöket. A Zing Burger standjánál például magasabb árakkal lehet találkozni, mint a cég honlapján feltüntetettek.

A Street burger névre keresztelt hamburger például a Zingburger.hu oldalon 2150 forintos áron szerepel, ezzel szemben a szigetes standjuknál ugyanezt a szendvicset már 3590 forintért kínálják. A Chili & Spice a honlapon 2350 forintért szerepel, a Szigeten pedig 4190 forintért lehet ilyet kapni,

a Guitar Hero burger pedig a neten 3390 forintért fut, miközben a Szigeten 5290 forintot kérnek érte.

A gyakorlott fesztiválozók számára jó hír lehet, hogy az ígéreteknek megfelelően a Szigetről eltűntek a mobil WC-k, helyüket körülbelül ezer angol WC vette át. A fesztivál mobil WC „mentesítése” nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítmény, mint ahogy a portalanításhoz használt, körforgásos, folyóból, jelen esetben a Dunából származó víz használata is.

A vihar a start előtt jelentett problémát

A korábbi évekhez képest kisebb átszervezésekkel találkozhatnak a fesztivál visszatérő látogatói, ezt pedig az időjárással lehet magyarázni. A fesztivál előtti hétvégén a Budapestre lecsapó nagy vihar a Szigetet sem kímélte. Rövid idő alatt 70-80 milliméternyi csapadék hullott le, ami miatt három napon keresztül majdnem száz ember dolgozott azon, hogy a vizet kiszivattyúzza a fesztivál területéről. 

A sok eső miatt a Duna megáradt, így a fesztivál egyes elemeit a szervezők kénytelenek voltak feljebb telepíteni, ez elsősorban a kempingek egy részét érinti.

A tavaly sok gondot okozó szálló porra is felkészültek idén a szervezők. A talaj folyamatos öntözése mellett egy új pormentesítő anyaggal is kezelik a földutakat.

Idén a tervek szerint a korábbiaknál látványosabb lesz a Sziget. Több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívüli, nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K-hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már újra díszbe borul a Szabadság Szigetére vezető híd. És szerte a Szigeten

60 kilométernyi fényfüzér, 8000 darab dekorizzó és 40 óriási „falmosó” lámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást.

A Szigeten a legnagyobb színpad, a Nagyszínpad tíz nap alatt épült fel. Alapterülete több mint ezer négyzetméter, és 600 négyzetméteres LED-fal tölti be a színpad hátterét. A Samsung Party Aréna nézőtere 4000 négyzetméter, a Freedom presented by Mastercard sátra több mint 10 ezer fős befogadóképességű, míg a TicketSwap Colosseum 3000 raklapból épül fel. A legkisebb sátor pedig mindössze 4 négyzetméteres.

A fesztivál területén a szervezők igyekeznek a lehető legkevesebb robbanómotoros járművet használni, hogy ezzel is kíméljék a környezetet. Ez természetesen az építési munkák alatt még nem megoldható, illetve a legnagyobb sztárok felszerelését is csak kamionokkal tudják a helyszínre szállítani. Kiderült, hogy a legnagyobb show-ra ebből a szempontból 

az Imagine Dragons készül, akiknek a felszereléséhez hat kamionra lesz szükség a pénteki buli előtt.

A fesztivál területén több helyen lehet esőkabátokat és pulóvereket is kapni, amire vélhetően szükség is lesz. Az időjárás-előrejelzés egy-két napra esőt jósol, illetve a nap közbeni melegek után, éjszaka jócskán lehűl majd a levegő. 

Az idei Szigetre ismét a világ minden tájáról érkeznek majd a vendégek.

A szervezők szerint a magyarok nagyjából a látogatók felét teszik ki, a közönség másik fele pedig száz különböző országból érkezik.

A legtávolabbi vendégek egészen Új-Zélandról repülnek Magyarországra, hogy részt vehessenek a Sziget Fesztiválon.

Évről évre egyre drágulnak a fesztiválbelépők, sokakban felmerül a kérdés, hogy megéri-e több tízezer forintot kiadni egy koncertért. A Sziget Fesztivál szervezői azt hangsúlyozzák, hogy egy Sziget-napijegy nem egyetlen koncertre szól, hanem egy egész napi programsorozatra. A pénteki napijegy ára 42 ezer forintra hízott.

Fotók: vg.hu/Kallus György

közösség

további frisss

lap tetejére