Helybe hozzák az ízeket

• 2020. július 02., csütörtök •
Július 10-től kezdve minden pénteken gasztroestékkel várják az érdeklődőket ebben a hónapban a Herényiek Házába. A jófajta étkek mellett inkább a borok viszik majd a prímet. Az esteken helyi zenészek szolgáltatják a talpalávalót.
Helybe hozzák az ízeket

- Az ötlet abból indult ki, hogy bár a koronavírus-járvány miatt augusztus 15-ig semmilyen nagyobb létszámú rendezvényt nem lehet szervezni, nekünk a Herényiek Házában adott egy nagy udvar, ahol bemutatunk pár környékbeli borászt, és megpróbáljuk népszerűsíteni a termékeiket. Első vendégünk július 10-én Árva Pál lesz, aki a felsőcsatári Szent Márton Pincészetet működteti. Kapcsolatunk Árva Pállal nem újkeletű, hiszen a korábbi években ő is kitelepült a Herényi Virágútra. Az estek során több pincészet is bemutatkozik, lehet ismerkedni a borokkal, ami mellé muzsika is szól, első alkalommal Bujtás Ervinék jóvoltából. Terveink szerint péntekenként szervezzük ezeket az eseményeket 19 órától - mondta el érdeklődésünkre Nagy Krisztina, a Herényi Kulturális és Sportegyesület ügyvezető titkára.

Az első esten 12+1 bort lehet kóstolni a következők szerint:


Fehérborok: olaszrizling, szürkebarát, ófurmint
Vörösborok: kékfrankos, dornfelder, pinot noir, zweigelt, merlot, cabernet dorsa, Kelták Vére, Mesterhármas Cuvée, Ötös Cuvée
Ráadás: félédes pinot noir rozé

Mindezek mellől nem hiányozhat természetesen a borkorcsolya sem. A rendezvény belépőjegyes, amelyeket csak elővételben lehet megvásárolni a tixa.hu-n vagy a Herényiek Házában július 9-ig.

fotó: szentmartonpinceszet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére