1965. április 22. reggelén arra ébredtek a szombathelyiek, hogy a Gyöngyös, a Perint és az Aranypatak is kilépett a medréből, és elárasztotta a várost. A napokkal korábban kezdődött esőzések nyomán egyszerűen feltelítődtek a patakok, a víz nagy része a helyiekre zúdult. Vas megye többi folyója és patakja is szinte egy időben tetőzött ezen a napon.
A károk Szombathelyen hatalmasak voltak. Számos ház összedőlt, hidakat mosott el az áradat, több száz szombathelyinek kellett kényszerből elhagynia otthonát. Délre már apadni kezdett a víz, pedig órákkal korábban már a piac felé tört magának utat. Szombathely számos pontján pedig egybefüggő állóvíznek látszott az áradat. Utólag kiderült, hogy összesen százhetven személyt kellett kiköltöztetni az árvíz miatt. Ezenkívül sokkal többen voltak, akik önként hagyták el otthonukat, és próbálták ismerősöknél, rokonoknál átvészelni a katasztrófát. A pusztítás mértéke szinte felbecsülhetetlen volt, korábban Vas megyében ilyen hatalmas árvíz sohasem volt, és utólag írhatjuk, azóta sem fordult elő.
A mentési munkák már a reggeli órákban megkezdődtek, nemcsak a lakosság csatlakozott a katasztrófa elleni védelemhez, hanem az akkor Szombathelyen állomásozó katonaságot is bevetették. A szerencsétlenül járt kilakoltatott családokat biztonságos helyre kellett szállítani. E célból megnyitották a város iskoláit és művelődési otthonait is. Még a vasúti közlekedés is leállt. A nagy árvíz utáni harmadik napra, április 25-ére szerencsére szinte teljesen visszahúzódott az ár, ezért gyorsan meg is kezdődtek a helyreállító munkálatok, amiben több gyár dolgozói is segédkeztek. A házakat, udvarokat és pincéket, amelyeket elért az árvíz, fertőtlenítették, hiszen a közcsatorna tartalmát magával vitte a víz. Április 27-én már a vasúti forgalom is újra megindult. A keletkezett károk helyreállítása még sokáig eltartott. Szombathelyen az azóta megépült lukácsházi és dozmati tározóknak köszönhetően már nem kell tartani ilyen jellegű katasztrófától.
Fotók: NYUDUVIZIG
