Gyászol a sportvilág: elhunyt a magyar sport legendája

ripost.hu • 2023. július 10., hétfő •
Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Magyar Edzők Társasága is saját halottjának tekinti Ormai Lászlót. Temetéséről később intézkednek.
Gyászol a sportvilág: elhunyt a magyar sport legendája

Életének 92. évében, hétfőre virradóra elhunyt Ormai László mesteredző, a Magyar Edzők Társasága korábbi elnöke, a Statisztika PSC asztaliteniszklub megalapítója, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli alelnöke - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Edzők Társasága, amit a ripost.hu is megírt.

Ormai László sokoldalú sportember volt, ifjúsági labdarúgóként például eljutott a Budapest-válogatott kerettagságáig. Fő sportágával, az asztalitenisszel már közgazdasági egyetemista korában elkötelezte magát. 1954-ben került a Központi Statisztikai Hivatal alkalmazásába, ahol a KSH dolgozóival a hivatal folyosóján kezdte meg a csapatépítést. Négy év alatt az NB I-be vezette játékosait, újabb tíz év elteltével, 1968-ban pedig először lett bajnok a Statisztika PSC női csapata.

"Laci bácsi" játékosaival 40 magyar bajnokság megnyerése mellett 25-ször hozhatta haza a Marczibányi térre a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Szeretett klubjában 2000-ig töltötte be a vezetőedzői tisztséget, majd a klub elnöke lett. Sokrétű tapasztalatait az utóbbi évtizedekben mindinkább a Magyar Edzők Társasága elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként kamatoztatta.

A Marczibányi téri csarnok 2020-tól hivatalosan is az ő nevét képviseli.

Ormai László kiemelkedően sikeres edzői és sportvezetői tevékenységét 17 kitüntetéssel is elismerték. Többek között a MOB Életmű-díját, a Bay Béla díjat, az Olimpiai Érdemérmet és a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is átvehette.
Ormai Lászlót a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Magyar Edzők Társasága is saját halottjának tekinti. A temetéséről később intézkednek.

 

közösség

további frisss

lap tetejére