Eltemették Balázsovics Lajost, a nemzet színészét

• 2023. augusztus 30., szerda •
Augusztus 29-én, szűk körben örök nyugalomra helyezték a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagját a Fiumei úti sírkertben.
Eltemették Balázsovics Lajost, a nemzet színészét

Nem csak a művészvilágot, az egész országot megrázta Balázsovits Lajos váratlan halála. Augusztus 29-én örök nyugalomra helyezték. Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 76 évesen hunyt el hosszú betegséget követően. Szertartását a Fiumei úti sírkertben tartották, amelyen csak a közeli hozzátartozók vehettek részt. A gyászoló család mellett sok barát és pályatárs, kolléga is megjelent, hogy lerója tiszteletét és kegyeletét - írja a Ripost.

A búcsúbeszédet Cserhalmi György mondta, aki igazán megható és szívbemarkoló módon kezdte azt. 

Ez a legnehezebb közös munkánk, Lajos.

Ezután a beszédet átadta a színész lányának, Balázsovits Editnek. Ezt követően a gyászoló hozzátartozók néma csendben, lehajtott fejjel kísérték Balázsovits Lajost végső nyughelyére. Hernádi Judit, Molnár Piroska, Pogány Judit, Tóth Enikő, Zsurzs Kati, Körtvélyessy Zsolt, Szinetár Miklós és felesége, valamit Szirtes Tamás a Madách színház igazgatója is részt vett a búcsúztatáson. Mindegyikük egy-egy szál fehér rózsát tartott a kezében – írja a Bors. 

A sajtó tiszteletben tartotta a család kérését, miszerint a szertartástól és a gyászmenetről nem készülhet fotó. 

 

Fotó: Máté Krisztián
Forrás: ripost.hu

közösség

további frisss

lap tetejére