Kapusi József zászlós, a Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred 3. Területvédelmi Zászlóaljának altisztje személybiztosítási, szállítási és kísérési feladatokat hajtott végre Afganisztánban. Elsőként az Indexnek számolt be arról, hogy egy váratlan helyzetből hogyan menekítette ki csapatával parancsnokát, akinek a tálibok vérdíjat tűztek ki a fejére - írja az Index.
Általában a parancsnokunkat kísértük, akinek számos feladata volt. Részt vett találkozókon a helyi előjárókkal, tárgyalt más vezetőkkel, és arra is volt példa, hogy iskolaátadásra kellett mennie. Tudni kell, hogy a parancsnokunk kiváló viszonyt ápolt a helyiekkel, de ennek ellenére szorult helyzetbe került, amikor konfliktus robbant ki a táborunktól nem messze. Néhány másodperc alatt elszabadult a pokol, ki kellett menekítenünk. Afganisztánban jellemző volt ugyanis, hogy a parancsnokok fejére vérdíjat tűztek ki
– emlékezett vissza az afganisztáni misszió egyik legveszélyesebb pillanatára. Kapusi József zászlós szerint értelemszerűen nem várták meg, hogy mi lesz a perpatvar vége. Egyetlen cél lebegett a szemük előtt: „kimenekíteni a főnököt”.
„Másfél másodperc alatt evakuáltuk. Amikor az első lövés eldördült, azonnal az autóba tettük és elhajtottunk, ezért más részletet nem is igazán tudok megosztani” – mondta, hozzátéve, hogy a küldetésben részt vevő katonák maximálisan tiszteletben tartották az afgán szokásokat. Kapusi József már azelőtt is látott el személyvédelmi feladatokat, hogy a Magyar Honvédség kötelékében szolgált volna. Az afganisztáni küldetés idején már saját maga válogathatta össze csapata tagjait.
Szembeszállni az Iszlám Állammal
„Afganisztánban is teljesítettem szolgálatot, ahol együtt dolgoztunk az afgán fegyveres erők különböző egységeivel. Általános tapasztalatunk szerint az afgán katonák kevésbé voltak motiváltak, nehezen fogadták el, hogy nemzetközi erő vesz részt a kiképzésükben. Ezzel szemben Irakban a pesmerga harcosok végtelenül együttműködőek voltak. Az éremnek mindig két oldala van. Mi partnerként kezeltük őket, ők pedig meg akarták tanulni tőlünk, amit lehet, és megtették az ehhez szükséges lépéseket” – mondta Legoza Bálint ezredes, a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár parancsnoka. Az ezredes 2015 és 2016 folyamán töltötte be az Iraki Kiképzésbiztosító Kontingens parancsnoki beosztását, amikor az Iszlám Állam (ISIS) elnevezésű terrorszervezet már kikiáltotta kalifátusát, és bár folyamatosan visszaszorulóban, de még hatalma teljében volt a térségben. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az Európában is súlyos terrortámadásokat végrehajtó szélsőséges szervezet csak 2019 áprilisában veszítette el utolsó városát, a szíriai Baghúzt.
Nem egy NATO-koalíciós műveletben vettünk részt, hanem kétoldalú államközi megállapodásoknak köszönhetően voltunk Irakban. Azoknak a kurd pesmerga harcosoknak a kiképzését segítettük, akik sok esetben sikerrel vették fel a harcot az Iszlám Állammal. Amikor Irakban szolgáltam, Magyarország volt a hetedik nemzet, amely részt vett ebben a műveletben. Egy koordinálóközpont fogta össze a hét állam kiképzéssel összefüggő tervezését és irányítását. Közösen dolgoztunk, terveztünk. A kurd vezérkar kiképzési főnöksége is részt vett a pesmerga harcosok képzésének koordinálásában
– fogalmazott az ezredes, hozzátéve, hogy a kurd vezérkar kérésének megfelelően ütemezték a kiképzést – annak fókuszától függően két-, négy-, hat-, illetve nyolchetes időszakok követték egymást. Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák tolmácsok segítségével hidalták át a felmerülő nyelvi nehézségeket. A honvédek kurd katonai bázisokon állomásoztak, együtt éltek a harcosokkal. A főhadiszállás parancsnoka egy tábornok volt, a kiképzésre váró újoncok általában az egész hetet a bázison töltötték, csak hétvégenként engedték őket haza.
„Az együttműködés kezdetén először is össze kellett csiszolódnia a csapatoknak. A végére azonban eljutottunk oda, hogy a reggel nyolctól délután négyig tartó kiképzés után a pesmergák még késő este is a kiképzőink mellett voltak, mert még többet meg akartak ismerni abból, amit aznap tanítottunk nekik” – tette hozzá a parancsnok.
„Bárcsak egyszer visszatérhetnék”
Sári István zászlós, a Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár, század vezénylőzászlósa Irakban háromszor, Afganisztánban pedig négyszer teljesített szolgálatot. Irakban 2015 és 2017 között mentorként, kiképzőként felelt a pesmergák teljes körű felkészítéséért. Harcászati taktikát, lövészetet és egészségügyi ismereteket oktatott. 2017-ben rajparancsnoki beosztást töltött be, századának fő feladata az adott iraki tábor őrzés-védelme, a beléptetés ellenőrzése és biztosítása, valamint őrtornyok üzemeltetése volt. Fontos megjegyeznünk: ahhoz, hogy valaki Irakban szolgálhasson, hosszas, az élet minden területére kiterjedő felkészítésen kell részt vennie. Sokan vállalkoznak a küldetésre, de végül csak nagyon kevesen vehetnek részt benne.
„Magyarország 2015-ben döntött úgy, hogy katonai kontingenst küld Irak északi területére, a kurd autonóm régióba. Részt akartunk venni az Iszlám Állam elleni küzdelemben. A kurd hadsereg volt az első, amely elsőként felvette a harcot az ISIS ellen, sikerült megakadályozniuk az előrenyomulásukat. A siker felkeltette az amerikaiak figyelmét, úgy döntöttek, hogy kiképzőcsoportokat küldenek erre a területre. Mi voltunk az első magyar katonák, akik részt vehettünk ebben a misszióban. Abban az időben három helyen voltunk, gyakorlatilag egy hegy tetején, egy mini táborban laktunk húszan, magyarok” – mondta Sári István zászlós, miközben büszkén mutatta a pesmerga harcosoktól ajándékba, a tisztelet jeléül kapott jelvényeket.
A magyar kontingens olasz és holland katonákkal szolgált együtt a kiképzőtáborokban. A kiképzésre váró pesmergák egy része már harcolt a fronton, de olyanok is részt vettek a tréningen, akik harci tapasztalattal nem rendelkeztek. A frontvonalról visszatérő, terroristák ellen küzdő kurd harcosok számos kérdéssel fordultak a magyar kiképzőkhöz.
Megmutatták a sérüléseiket, elmondták, hogy pontosan mi történt a fronton. Rengeteg harcost vesztettek, mert sok időbe tellett a sérültek egészségügyi kiürítése bizonyos területekről. A harcászati tapasztalataik rögtönzésre késztettek minket, további taktikai és egészségügyi elemekkel kellett bővítenünk a kiképzést. Minden reggel a lehető leghitelesebben kellett eléjük állnunk. Csak a hitelesség által tudtak felnézni ránk, elfogadni minket, miközben a hatékony együttműködéshez is elengedhetetlen volt
– fogalmazott a pesmergák magyar kiképző altisztje, aki egy olyan felvételt is megmutatott, amely Irakban készült egy hőmérőről, és éppen pokoli hőséget, 52 Celsius-fokot mutatott. Elmondta, hogy számos lehetséges harctéri szituációt kellett megmutatniuk a pesmergáknak. Szerinte a magyar kontingens katonáinak elfogadásához hozzájárult, ha megmutatták, ők maguk milyen jól lőnek, hogyan reagálnak egyes veszélyesebb szituációra.
A pesmerga szó jelentése: akik szembenéznek a halállal. Tényleg elképesztően bátrak, büszkék rá, hogy ők szálltak először szembe az Iszlám Állammal. Büszkék, de életemben még sehol sem láttam ennyire vendégszerető embereket. Elképesztő figyelmet és szeretetet kaptunk tőlünk. Olykor már-már a kellemetlenség határát súrolta, hogy mennyi ajándékot kaptunk. Csokoládét, kólát, láncokat. Az egyik kiképzőtársamnak még tortákat is sütöttek a születésnapjára. Az egyik csapat kiképzése pedig olyan jól sikerült, hogy a fronton híre ment
– mondta, hozzátéve, hogy a pesmergák többsége nem volt túl jól felszerelve. Katonai bakancs helyett „makkos cipőben” harcoltak, a kiképzések után pedig fegyverrel a kezükben szálltak fel a buszokra, azzal a karabéllyal, amit mindenhová magukkal vittek, mert szinte a részük volt, hozzájuk tartozott. A magyar kontingens az elhíresült női harcosok felkészítésében vallási okokból nem vehetett részt, csak a férfiak tanultak a magyaroktól. De mit tanultak a honvédek a pesmergáktól?
„A honvédségben is jelen van a nagyon erős bajtársiasság, de még így is lenyűgözött az a bajtársias szellem, amit tőlük láttam. A szeretetről nem is beszélve, ami belőlük áradt. Ha hazatérek egy misszióból, két nap múlva úgy érzem, mintha nem is lettem volna távol. Szerencsére külön tudom választani, ami otthon és egy küldetés alkalmával történik. De, amikor Irakból hazatértem, arra gondoltam: bárcsak egyszer visszatérhetnék” – emlékezett vissza Sári István zászlós.
Amiről nem lehet beszélni
Balogh János őrnagy, a 11. Páncélozott Hajdúdandár lövészzászlóalj parancsnokhelyettese számos külföldi missziója mellett 2011-ben Afganisztánban is szolgált. Abban a században volt szakaszparancsnok, amely a kontingens személyi állományának biztonságát szavatolta és védte a bázisul szolgáló Camp Pannonia tábort. Ebben az időszakban két magyar katona vesztette életét, négy társuk megsérült. Logisztikai szállítást végeztek, amikor Baglán tartományban Mazar-i-Sariftól körülbelül 15 kilométerre felborult a gépjárművük. Mélyen az őrnagy emlékezetébe égett a tragédia, társai elvesztése, de a történtekről nem akart beszélni az Indexnek.
A Magyar Honvédség gyakorlatilag kapott egy tartományt Afganisztánon belül. A mi bázisunkról, a Camp Pannóniából járták be az egész tartományt a különböző CIMIC- (civil-katonai együttműködés a szerk.) és összekötő tisztek, parancsnokok, aki napi szinten találkoztak a helyi vallási, rendőri és katonai vezetőkkel, vagy szövetséges parancsnokokkal. A tárgyalásokat külső helyszínen bonyolították le, a mi feladatunk volt a tábort elhagyó személyek védelme és kísérete. Sajnálatos módon a minket megelőző kontingensben egy támadás következtében történt haláleset. Jelen volt a tényleges fenyegetettség, de mi nem erre fókuszáltunk
– mondta Balogh János őrnagy, hozzátéve, hogy a teljesen új műveleti környezet, éghajlati viszonyok, időeltolódás és az ország méreteiből adódó távolságok kihívást jelentettek a kontingensnek. A katonáknak a bázison hozzáférhető internetszolgáltatás és a konditerem nyújtott kikapcsolódási lehetőséget.
Az őrnagy önként vállalkozott az afganisztáni misszióra, ami által új tapasztalatokkal gazdagodott a biztosítási feladatok, a tervezés és a szervezés területén. Belülről megtapasztalhatta, hogy milyen nemzetközi, magasabb szövetségi környezetben együttműködni Magyarország partnereivel. Mi kell ahhoz, hogy egy magyar katona részt vehessen egy afganisztánihoz hasonló misszióban?
Elhivatottság, bátorság, fegyelem, lemondás és ellenálló képesség. A kiváló mentális és fizikai erőnlét szükségessége azt hiszem, hogy a civilek számára is nyilvánvaló. Minden külszolgálatot megelőz egy két-három hónapos felkészítés, aminek van egy egyéni, illetve kötelékfázisa. Mindent megkapunk ahhoz, ami a feladatunk ellátásához szükséges
– fogalmazott. A misszióban részt vevő katonákat még a küldetés előtt felkészítik a várható kulturális és vallási sajátosságokra, ezzel párhuzamosan pedig egységgé kovácsolják az akcióban részt vevő honvédeket. Az őrnagy Afganisztánban szolgálva személyesen átélhette, hogy az országot milyen mélyen áthatja az iszlám vallás, mennyire másképp gondolkodnak az ott élő emberek, amit nem kell, de nem is lehet összehasonlítani a keresztény, európai észjárással. Az őrnagy szerint korábbi tapasztalatok alapján készülnek fel a lehetséges helyzetekre. Minél mélyebb a tapasztalati anyag, annál könnyebb gyorsan és megfelelően reagálni a váratlan helyzetekre.
(Borítókép: Balogh János, Legoza Bálint, Kapusi József és Sári István. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Forrás: index.hu
