Elhunyt az FTC Európa-bajnok vízilabdázója

• 2024. március 12., kedd •
Wiesner Tamás 74 éves volt.
Elhunyt az FTC Európa-bajnok vízilabdázója

Életének 74. évében elhunyt az FTC egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője, az Európa-bajnok, világkupa- és KEK-győztes Wiesner Tamás. A hazai sportági szövetség honlapja emlékeztetett rá, hogy Wiesner Tamásnak két Európa-bajnoki és egy világkupa-szereplés adatott meg: az 1970-es Eb-n ezüstérmes lett, 1977-ben, a jonköpingi kontinensviadalon, illetve az 1979-es rijekai vk-n pedig az aranyérmes együttes tagja volt - írja a Mandiner.

A KSI-ből 1968-ban került a Ferencvároshoz, ott töltötte teljes felnőtt játékospályafutását, később pedig két évtizeden át szolgálta a klubot szakosztályvezetőként, amikor a csapat újabb sikerkorszakát élte. A zöld-fehérek kupaspecialistának számítottak akkoriban: a Vasas és az OSC mellett a bajnoki cím elérhetetlen volt, ugyanakkor a kupában sokszor meglepetést okoztak.

És nem csak itthon: 1974-ben, 1977-ben és 1979-ben elhódították a KEK-serleget, sőt, az utóbbi két sikert követően megrendezett európai Szuperkupa döntőben sikerült legyűrniük az aktuális BEK-győztest is, előbb a Canottieri Napolit, majd a Vasast - olvasható a waterpolo.hu oldalon.

A kilencvenes években vállalt ismét komoly szerepet szeretett klubjánál Wiesner, akinek szakosztályvezetőként főszerepe volt abban, hogy a zöld-fehérek négy év alatt három európai kupadöntőben játszhattak, és két vesztes LEN Kupa-finálét követően 1998-ban elhódították a KEK-serleget. 2000-ben pedig a fiatal csapattal a bajnoki cím is összejött. 

„A Magyar Vízilabda Szövetség a honi pólós közösség nevében osztozik a Wiesner-család gyászában – nyugodj békében, Tamás” – írták. 

Forrás: mandiner., (MTI)
Nyitókép: Magyar Vízilabda Szövetség
 

közösség

további frisss

lap tetejére