Elhalasztották az OPEC ülését, zuhan az olaj ára

• 2023. november 23., csütörtök •
A Brent beesett a hordónkénti nyolcvan dollár alá.
Elhalasztották az OPEC ülését, zuhan az olaj ára

Majdnem 4 százalékkal esett az olaj ára szerdán, miután az olajexportáló országok és szövetségeseik (OPEC+) bejelentették, hogy a kibocsátásról döntő, vasárnapra tervezett miniszteri ülést jövő csütörtökön tartják meg - írja a Világgazdaság.

A Reuters tudósítása szerint a Brent ára 3,7 százalékkal, hordónként 79,4 dollárra csökkent, az Egyesült Államokban irányadó West Texas Intermediate (WTI) 3,8 százalékkal, 74,8 dollárra. (Egy dollár 349,6 forint.)

Az OPEC titkársága nem közölte a halasztás okát, és egyelőre azt sem tudni, hogy a jövő héten személyes vagy virtuális találkozót tartanak-e.

A nap folyamán a Bloomberg arról számolt be, hogy Szaúd-Arábia kérésére tolódhat az ülés; Rijád elégedetlen a többi tagállam termelési számaival a hírügynökség szerint.

A halasztás előtt elemzők arra számítottak, hogy az OPEC+ valószínűleg jövőre is érvényben tartja, vagy még fokozza is a termelés visszafogását, amellyel hivatalosan a piacot akarják stabilizálni. A hónap elején Rijád és Moszkva bejelentette, hogy a terveknek megfelelően mindketten kitartanak az összesen nagyjából napi 1,3 millió hordónyi kibocsátáscsökkentés mellett.

Forrás: vg.hu
Fotó: Maxx-Studio

közösség

további frisss

lap tetejére