Egyre nagyobb a baj a hőség miatt – az olaszok már egy válságstábot is összehívtak

metropol.hu • 2023. július 24., hétfő •
Olaszország déli részén vízhiány és áramszünet okoz gondot.
Egyre nagyobb a baj a hőség miatt – az olaszok már egy válságstábot is összehívtak

Továbbra is a legmagasabb fokozatú hőségriadó érvényes Szicíliában, ahol a polgári védelem válságstábot hívott hívott össze hétfőn a 45 Celsius-fok feletti forróság okozta vészhelyzet kezelésére - írja a metropol.hu.

Napok óta nem folyik víz a csapokból a valamivel kevesebb mint háromszázezer lakosú Cataniában

Az önkormányzati tulajdonban levő helyi vízművek (Sidra) vasárnapi közlése szerint a város „majdnem teljesen víz nélkül maradt”. A szolgáltató az energiaellátás akadozásával magyarázta a helyzetet, az energiaszolgáltató vállalat pedig a rendkívüli hőségre hivatkozott, hangsúlyozva, hogy a csaknem 50 fokra felforrósodott és megolvadt aszfalt alatt húzódó vezetékek működésképtelenné váltak. Áramszünetet jelentettek több szicíliai városból.

Enrico Tarantino cataniai polgármester válsághelyzet kinyilvánítását kérte, melyről a katasztrófavédelem vezetője, Nello Musumeci hétfőn határoz a hatóságok és a közüzemeltetők képviselőivel tartandó egyeztetésen.

Miközben Olaszország északi részén heves viharok és esőzések váltották a korábbi hőséget, a déli tartományokban egyelőre nem csökkent a kánikula, amely az előrejelzések szerint még szerdáig eltart.

Palermóban és térségében 45 Celsius-fokot, Catania és Siracusa térségében 48 fokot várnak.

Hasonlóképpen a következő napokban Szardínián is jóval 40 fok fölött marad a hőmérő higanyszála, az előrejelzések 48 fokos meleget jósolnak. A tengervíz hőmérséklete is túllépi a harminc fokot.

A szigeteken enyhülés szerdától várható. Rómában hétfőn 39 fokot várnak, majd a következő napokban a hőmérséklet visszaesik 35 fok alá.

 

közösség

további frisss

lap tetejére