Egymás után halt meg két kismama a szülés után Nyíregyházán

• 2024. január 12., péntek •
Két kismama is meghalt 24 órán belül a nyíregyházi kórházban, nem sokkal azután, hogy világra hozták gyermekeiket. A hozzátartozók tudni akarják a tragédia okát, de nem kaptak pontos választ.
Egymás után halt meg két kismama a szülés után Nyíregyházán

A 33 éves máriapócsi édesanya, Nikoletta és párja harmadik közös gyereke tavaly született meg császármetszéssel, és az anyuka azóta egyre gyengébb lett - írja az Index.

Nikoletta húga azt mondta az RTL-nek, hogy testvére jól viselte a negyedik terhességet, viszont a kilencedik hónapban végzett vérvizsgálat kimutatta, hogy véralvadási problémái vannak. A szülést előre kellett hozni. A kórházban az anyuka először a megfigyelőbe, majd az intenzív osztályra került, ahol végül meghalt.

Családja számolt be róla, hogy a szülészeti megfigyelőben volt egy újfehértói kismama, Renáta is, aki ikerlányokat hozott a világra, és Nikolettához hasonlóan rosszul lett szülés után. Ő Nikoletta előtt egy nappal vesztette életét.

RENÁTA IKREI ÉS NIKOLETTA KISFIA JÓL VANNAK.

A kórház az RTL megkeresésére azt közölte, mindkét esetben belső vizsgálat indult, és a két eset között nincs összefüggés. Véleményük szerint mindkét kismamánál előre nem látható, a szakszerű ellátás ellenére sem visszafordítható események okozták a bajt.

Forrás: index.hu
Fotó: Balázs Attila|MTI

közösség

további frisss

lap tetejére