Egyik tanítványa hazugsága miatt fejezhették le a francia tanárt

• 2021. március 08., hétfő •
A muszlim diáklány egy francia lap információi szerint a nyomozóknak elárulta, hogy nem is volt jelen azon az órán, ahol Samuel Paty állítólag Mohamedet gyalázta.
Egyik tanítványa hazugsága miatt fejezhették le a francia tanárt

Egész Franciaországot megrázta, amikor tavaly októberben lefejeztek egy középiskolai tanárt, aki korábban diákjainak Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak – köztük muszlim tanulóknak is. Az eset hozzájárult ahhoz, hogy Emmanuel Macronék

keresztülvigyenek egy, a szélsőséges iszlamizmus ellen fellépő törvényt.

A gyilkosság körülményeit ebben a cikkünkben ismertettük, most azonban újabb részletek derültek ki.

A 444 ugyanis a Le Parisien információira hivatkozva arról ír, hogy egy muszlim diáklány hazugsága indította el az októberi lavinát. A lap szerint ugyanis Z., a muszlim diáklány az egyik kihallgatásán bevallotta, hogy ott sem volt a kérdéses órán, arról csak hallott a többiektől, és azt is beismerte, hogy az egész ügyről hazudott az apjának.

Állítása szerint azért, mert az ikernővére jó tanuló, ő viszont rossz, és nem merte volna bevallani otthon, hogy igazolatlan hiányzások miatt kapott büntetést. Inkább felépített egy kamusztorit a Mohamedet sértő osztályfőnöki óra köré, aminek részeként

még hivatalos panaszt is tett az iskolában az óra miatt, amin ott sem volt,

hiszen akkor igazából már ki volt tiltva.

Az eddigi verzió úgy szólt, hogy Z., otthon elmesélte az apjának, hogy azért kapott 2 napos kizárás büntetést a suliban, mert szóvá tette a felháborodását, amiért Paty tanár úr Mohamedet gyalázta az óráján. A felháborodott apa erre a tanárt ostorozó videót osztott meg egy közösségi oldalon. Ezt a videót szúrta ki a 18 éves, frissen radikalizálódott, csecsen származású  Abdoullakh Anzorov, hogy néhány nappal később a nyílt utcán lefejezze a tanárt. 

Az ügyben folyó perben Z. apját, aki Samuel Patyt célpontttá tette, terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják.

Forrás: mandiner.hu

Nyitókép: Samuel Paty, az áldozat/mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére