Egyéves lett az agy nélkül született kisfiú

blikk.hu Fotó: blikk.hu • 2015. szeptember 28., hétfő •
Az orvosok egy percet sem jósoltak neki, mégis az első születésnapját ünnepli Jaxon, a gyakorlatilag agy nélkül született kisfiú.
Egyéves lett az agy nélkül született kisfiú

Brittany és Brandon Bluell életük legboldogabb 17 hetét élték meg, első gyermeküket várták, akiről egy korábbi ultrahang már kiderítette, hogy kisfiú lesz. A második ilyen vizsgálaton voltak éppen, amikor az orvos a baba fejéhez érve váratlanul elnémult. Pár nappal később üzenet érkezett, menjenek be a kórházba, mert a magzattal baj van. Az orvosok nem tudtak pontos diagnózist adni, de annyi biztos volt: a gyermek agya nem fejlődik rendesen. 

Abortuszt javasoltak, de Bluellék nem mentek bele. Vallási meggyőződésük szerint esélyt kellett adniuk kisfiuknak az életre. Jaxon a terhesség nyolcadik hónapjában, mindössze két kilósan jött a világra, császármetszéssel. Bár nem hitték, hogy élhet, hogy egyáltalán lélegezni tud magától, a csöppség kitartott. Élete első heteit folyamatos rohamok, görcsök, és pokoli fájdalmak kísérték, miközben az orvosok igyekeztek megállapítani, pontosan milyen rendellenességgel született. Két hónapos volt, amikor egy bostoni gyermekneurológiai klinikán végül kimondták az ítéletet: microhydranencephaliáról, a két létező legsúlyosabb agyi defektus együttes jelenlétéről van szó. Jaxon agyának elülső lebenye egyáltalán nem fejlődött ki, a hátsó lebeny is csak részben. Ennek ellenére szülei nem adták fel, a megfelelő gyógyszerezés mellett Jaxon vidám kisfiú, és már egyéves.
- Tudjuk, hogy nem lesz velünk örökké, hogy bármelyik nap vége lehet az életének, de addig is megadjuk neki az esélyt, hogy harcoljon - mondta a kisfiú édesanyja, Brittany.

közösség

további frisss

lap tetejére