Azt tudja, pontosan hány órakor kell télen ágyba bújni?

frisss.hu • 2015. november 01., vasárnap •
Most elsősorban az alvásra gondolunk. És azt mennyi a legideálisabb hőmérséklet alváshoz? Nyugi, elmondjuk!
Azt tudja, pontosan hány órakor kell télen ágyba bújni?

Ezer önkéntesen végezték el a kísérletet, akiket elsősorban az alvási szokásaikról faggattak brit tudósok, írja a Mirror. Az összesítés után kiderült 22.39 perckor kell télen lefeküdni aludni és a legoptimálisabb ha 7.19 perckor ébredünk. Persze vonatkoztassunk el attól, ha negyed nyolc után csörög a vekker (telefon) már tuti elkéstünk a munkahelyről, főleg ha előtte még a gyereket is el kell vinni az iskolába.

A kutatás kitért arra is, hogy a párok hetente kétszer legalább összekapnak azon, hány foknak kell lenni a hálószobában. Azt eddig is sejtettük, hogy a nők kissé fagyosabbak, de most már tudjuk, hogy az ideális szobai hőmérséklet 19 Celsius fok. A kutatásban a férfiak állították, mikor párjuk elaludt, sokszor kinyitják az ablakot, hogy hűtsék a szobát. A tanulmány arra is kitér, hogy a megkérdezetteknek csupán négy százaléka tekeri fel éjszaka a fűtést, és négyből egy ember nem veszi le a napközben hordott ruháit, hogy ne fázzon – írja a blikk.hu.

A tökéletes éjszakai nyugalomhoz a közvélemény-kutatás adatai szerint még a következőkre van szükség: két darab pehelypárna, egy darab melegítőpalack, egy darab téli paplan, a láb végénél egy vagy két plusz takaró, egy pár zokni és egy pamut pizsama. 

közösség

további frisss

lap tetejére