Ausztriában is aggódnak a merényletek miatt – emeltek a terrorkészültségen

• 2023. október 19., csütörtök •
A zsidó létesítményeket is fokozottan fogják védeni nyugati szomszédunkban.
Ausztriában is aggódnak a merényletek miatt – emeltek a terrorkészültségen

Ausztriában a második legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a közel-keleti konfliktus elmérgesedése és a brüsszeli merénylet nyomán – közölte szerdán Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.

A tárcavezető a veszélyeztetettségi helyzettel és egy terrorcselekmény fokozott kockázatával indokolta a döntést

- írja a Mandiner.

Ausztriában 2022 márciusa óta emelt szintű terrorkészültség volt hatályban. A szintet legutóbb a 2020. november 2-án, Bécs belvárosában négy halálos áldozatot követelő merénylet után emelték meg. „A hírszerzési szolgálatok legfrissebb helyzetelemzése alapján emeljük a készültségi szintet, mégpedig magas szintre” – ismertette Karner Klaudia Tanner védelmi miniszterrel, Omar Haijawi-Pirchnerrel, az állambiztonsági szolgálat vezetőjével és Kurt Wagneral, Bécs katonai parancsnokával közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Haijawi-Pirchner szerint a több száz halálos áldozattal járó, gázai kórházat ért támadás „a szélsőséges propaganda további terjedésével”, valamint az erre fogékony személyek radikalizálódásával járhat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy konkrét terrorfenyegetésről egyelőre nincs tudomásuk. Hozzátette: a kockázatokat olyan egyedül cselekvő személyek esetében látják, akikre a közel-keleti helyzet egyfajta „kioldó hatással” lehet.

Karner bejelentette a zsidó létesítmények fokozott védelmét a helyi zsidó közösségek kérésére. Ennek keretében fokozottan igénybe veszik az osztrák hadsereg személyi állományát is. A védelmi minisztérium már most mintegy száz katonával segíti a rendőrség munkáját húsz nagykövetségnél. Most további 90 katonai rendészt vetnek be a zsidó intézmények védelme érdekében. „A terrornak és félelemnek nincs helye országunkban” – hangsúlyozta az osztrák védelmi tárca vezetője.

Forrás: mandiner.hu, (MTI)
Nyitókép: TOBIAS STEINMAURER / APA / AFP

közösség

további frisss

lap tetejére