Nyolc és félezernél is többen pecáznak már a vasi vizeken

Szponzorált tartalom • 2018. január 22., hétfő •
Növekvő halasítás és megújuló vízpartok Vas megyében....
Nyolc és félezernél is többen pecáznak már a vasi vizeken

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ismét egy mozgalmas, de eredményes évet tudhat maga mögött. A korábban hasznosított 1373 hektár vasi vízterület közül mindössze egyetlen állóvíznek - a Csánigi-tónak - a halgazdálkodási jogáért kellett már csak az idei évben pályázaton indulni a Szövetségnek. A Répcelak térségében élő horgászoknak is megmaradhatott újabb 15 évre a kedvelt horgásztavuk a Szövetség eredményes pályázatának köszönhetően. Sőt még az ősz folyamán a Répcelak mellett található horgászatra alkalmas, közel egy hektáros tó halgazdálkodási jogát is sikerült egy másik pályázaton elnyerni, így januártól egy újabb vízterület várja a vasi pecásokat.

A Csánigi-tó ősszel

A horgászvizek megtartása és megszerzése mellett a Szövetség számára továbbra is a legfontosabb eredmény, hogy egyre többen szavaznak bizalmat a Szövetség horgászvizeinek és váltanak tagságot, területi jegyet a tagszervezetekben. A 2017-es esztendőben a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 27 tagegyesületébe 8547 tag lépett be, amely létszámadat 568 fővel haladta meg a 2016. évi 7979 fős rekord taglétszámot. Az elmúlt öt évben sikerült közel megduplázni a regisztrált horgászok számát a megyében, melynek következményeként folyamatosan nőtt a halasítás is a vasi vizeken. Éves területi jegyet a felnőtt horgászok közül 2423 fő váltott, mely 98 fővel több, mint előző év ugyanezen időszakában.

Tóth Emil és Sipos Károly halászati őrök süllő kihelyezés közben

Összességében elmondható, hogy pontyból a tervezett 28.600 kg, helyett 42.222 kg, míg vegyes keszegből 5.400 kg helyett 18.220 kg került a vasi vizekbeA fogható méretű halak mellett 377.000 db őshonos előnevelt 4-5 cm-es halat (sebes pisztráng, csuka, süllő, harcsa, keszeg) helyeztek ki a horgászvizekbe. Késő ősszel sikerült még 15.000 db egynyaras 10-15 cm közötti süllőt is telepíteni a vasi horgászvizekbe a ragadozó állomány erősítése érdekében.

Puskás Norbert ügyvezető elnök egy Magyarszecsődre telepített ponttyal

December közepén a magyarszecsődi kavicsbánya-tóba 72 db extra méretű (7-12.5 kg egyedsúlyú) ponty is érkezett. Ezúton is felhívja a Szövetség a horgásztársak figyelmét, hogy a magyarszecsődi tavon - a telepítést követően - minden 5 kg-nál nagyobb pontyot a fogás után kíméletesen vissza kell engedni a tóba. A Szövetség reméli, hogy a telepítéssel és tilalom bevezetésével a tavat látogató horgászok tulajdonosi szemlélete is erősödik, valamint a halászati őrök mellett minden pecás kiemelt figyelmet fog fordítani a nagytestű pontyok kíméletes visszahelyezésére a jövőben. A Szövetség és a tagszervezetek vezetői a Magyarszecsődi tavi kihelyezést követően közösen értékelik - a 2018-as horgászszezon végén - a tapasztalatokat és döntenek a szabályozás további vízterületekre történő kiterjesztéséről, valamint további extra méretű pontyok telepítéséről a vasi vizekbe.

Mesterházy Mihály egy ponttyal Vaskeresztesen

Az előző évekhez hasonlóan tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Szövetség a Vasi Vizek Általános Iskolai Horgászvetélkedőjét és a több évtizedes hagyománnyal bíró Vasi Vizeken Horgásztáborát a gyermek horgászok nagy örömére. A megyei horgász versenysport biztosítása érdekében tíz saját szervezésű versenyt is rendezett a szervezet a megyében és a nyolcadszor megtartott „Vasi Vizek legjobb sporthorgásza” elnevezésű versenysorozatba tartozó kupákon összesen 150 fő horgász vett részt. A horgászat és a halfogyasztás népszerűsítése érdekében negyedik alkalommal került megrendezésre Vaskeresztesen a Pinka-völgyi Halas Nap, melyre sok száz érdeklődő látogatott ki és kóstolhatott finom halételeket.

Sipos Dániel szákolás közben a Vasi Vizeken Kupán...

A halasítás és a programok mellett hazai és EU-s támogatások felhasználásával jelentős fejlesztések is történtek a Vas Megyei Horgász Szövetség életében. A Magyar Országos Horgász Szövetség a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és halgazdálkodó tagszervezetei részére 5 773 894 Ft értékben egyenruhákat és halőrzési eszközöket biztosított a rendészeti vizsgát tett halászati őrök részére feladataik ellátásához.

Halőri egyenruhák átadását követően készült csoportkép

Másik fontos eredménye volt, hogy megkezdődtek a munkálatok a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatán elnyert közel 110 millió Forint támogatással megvalósuló „Horgászturisztikai fejlesztések a Vasi Vizeken” elnevezésű projektben. Az országosan egyedülálló programban a Vas Megyei Horgász Szövetség Horgászturisztikai Központjának környékén kívül még a szervezet kezelésében lévő állóvizekből nyolc vízterület (Magyarszecsődi-tó, Gencsapáti kavicsbánya-tó, a vaskeresztesi Pinka-holtág, Gersekaráti Sárvíz-tó, Püspökmolnári Kavicsbánya-tó, Csepregi Téglagyári-tó, Pinkamindszenti bánya-tó, Merseváti-tó) környezete újul meg a következő tavaszra.

Seregi Miklós  szövetségi elnök és Horváth András egyesületi elnök megtekinti a munkákat  Magyarszecsődön

A projekt keretében összességében 250-nél is több kültéri elem kerül kihelyezésére, valamint a horgásztavak partrendezése révén több ezer négyzetméter természet közeli horgászhely, partszakasz megújítása is megvalósul, valamint zárásként kiépítésre kerül hét mozgáskorlátozott horgászhely is. A vízpartok mellett a Szövetség tizenegy éve indult internetes oldala a www.vasivizeken.hu is megújul januártól. A horgászok részére a virtuális világban az általános információ szolgáltatás mellett – díjmentesen - elérhetőek lesznek a horgászközösségi életet is erősítő menüpontok, melyek segítségével a pecások közös horgásztúrákat szervezhetnek, vagy megoszthatják szép fogásaikat, illetve megunt horgászfelszereléseiket hirdethetik meg eladásra.

Mozsár Gábor egy szép csukával Gersekaráton

A következő szezonra készülve, fontos tudnivaló, hogy továbbra is megmaradtak a Szövetség megyei éves általános területi jegyei mellett – a négy éve bevezetett – és egyre kedveltebb horgászjegyféleségek (folyóvízi, 3 tó+ folyóvizek, sporthorgász tavakra szóló jegyek..stb.). A horgászengedély árváltozásánál népszerű lett volna az előző évekhez hasonlóan a felnőtt éves területi jegyek árának 500 Ft-os emelését elfogadni, de sajnos a külső tényezők változása miatt ez most nem volt lehetséges. Az új vasi területi engedélyek ára átlagosan 10 %-ot emelkednek. Tájékoztatásul jegyezzük meg, hogy a halárak az elmúlt egy évben 15-20 % nőttek, a kötelező minimálbér emelések hatása és a vízparti karbantartási költségek növekedése is jelentősen érinti a Szövetségünk által nyújtott szolgáltatásokat. Továbbá megfogalmazódott azon cél is, hogy a ponty kihelyezés mellett a jövőben még jobban törekedni kell a keszegfélék és a ragadozó halak állományának további erősítésére is a Szövetségi vizeken. Fontos változás az éves jegyekhez kapcsolódóan, hogy az új éves területi jegyeknél a nemeshalból megtartható éves fogási kvóta 5 db-al emelkedik (Pl.: 35 db-os megyei jeggyel 40 db. lesz a megtartható), valamint napi szinten az egyéb halból az eddigi 3 kg, helyett 5 kg lesz elvihető. Ezúton is emlékeztetni kívánjuk a horgásztársakat, hogy a 2017.évi állami jegyek és a vasi éves területi jegyek 2018. január 31-ig érvényesek, ezért azokkal problémamentesen lehet horgászni a következő év elején. A 2018. évi horgászjegyek már minden tagszervezetünknek elérhetőek így azok akciós megvásárlása is gördülékenyen megkezdődhet januárban.

Pinka patakon készített csodálatos fotó Farkas Attila horgásztársunktól

Az új horgászjegyekkel párhuzamosan néhány horgászrendi változást is hoz az újesztendő 2018. február 01-től, mely szabályokat természetesen minden horgász nyomtatott formában is megkapja a megújított engedélye mellé. A műcsalis horgászat (pergetés, legyezés) tilalma feloldásra került a Gersekaráti Sárvíz-tavon, a Pinkamindszenti tavon és a Kerkafalvi Kéthatár tavon is. Vízminőség védelmi okok miatt az eddigi tavak mellett a Nagypiriti tavon, a Celldömölki tavon, a Püspökmolnári-tavon is tilos lesz a szoktató etetés. A csalogató etetés (Pl.: etetőkosár, csúzli, egykezes gombóc) engedélyezett marad, de a felsorolt vízterületeken horgászatra kész állapotban max. 2 kg etetőanyagot tarthat magánál egy horgász.  A Kerkafalvi Kéthatár-tavon az amur elviteli tilalom eltörlésre került a helyi horgászok kérésével összhangban.

Horváth Róbert egy gyönyörű rábai ponttyal

A szabályok mellett az előző évhez hasonlóan a Szövetség továbbra is horgászjegy kedvezménnyel is ösztönözni kívánja a sporthorgászatot. Azon pecások, akik példamutató módon a Szövetség által működtetet „Fogd meg és engedd el” programba regisztrálják a kifogott és kíméletesen visszaengedett nagytestű halaikat horgászjegyre beváltható ajándékutalványt kapnak. Például aki egy 11 kg-os pontyot vissza enged olyan vasi vizen, ahol ez nem előírás és azt fényképekkel dokumentáltan beküldi a Szövetség részére az 5000 Ft-tal olcsóbban vásárolhatja meg a következő évi horgászengedélyét.  

A cikk a TOP-1.2.1-15-VS1-2016-00001. számú pályázat támogatásával jelent meg. A Vas megyei horgászati lehetőségekről részletes információ kérhető a 06-94/ 506-835-ös telefonszámon, valamint a megújult www.vasivizeken.hu weboldalon!

 

kapcsolódó cikkek

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére