Csaknem 1,2 millió forintot pecáztak össze a horgászok az autista gyermekeknek Ölbőn

Szerző: frisss.hu - Fotó: Csabi Tóth/Facebook • 2017. június 30., péntek •
Az összeget a fiatalok fejlesztésére ajánlották fel.
Csaknem 1,2 millió forintot pecáztak össze a horgászok az autista gyermekeknek Ölbőn

Az első jótékonysági horgászversenyt 2014-ben szervezték meg a zsennyei horgásztónál szervezték meg. ekkor 17 horgász 214 ezer forintot gyűjtött össze. A rendezvény sikerét mutatja, hogy azóta folyamatosan bővült a résztvevők száma és a befolyt összeg is. Olyannyira, hogy idén összesen 67 horgász érkezett az ország különböző pontjairól, sőt még külföldről is jöttek, hogy pecázzanak az autista gyermekek fejlesztéséért.

„Mondhatom, hogy szinte az egész ország összefogott azért, hogy minél nagyobb támogatást tudjunk nyújtani az autista gyermekeknek. Magánemberek és különböző cégek is támogatták a versenyt pénz- és tárgyi adományokkal is. Sőt, tulajdonképpen nemzetközi volt a megmérettetés, mert Szlovéniából, Szlovákiából, Ausztriából is jöttek versenyzők. A Franciaországban élő magyarok rendeztek egy külön horgászversenyt, aminek a bevételét átutalták az ölbői horgászverseny számára” – mondta Bíró Tamás, a rendezvény főszervezője.

A jótékonysági versenyen idén 1182500 forintot gyűjtöttek össze a horgászok a cél megvalósítására.

„Mivel az idei évben rekordösszegű adomány gyűlt össze – duplája, mint tavaly –, kétszeresen tudunk segíteni a gyerekeknek. A pénz 50 százalékát A Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola autista tanulóinak ajánlottuk fel,  a fejlesztésükhöz nélkülözhetetlen eszközökre. A bevétel másik felét a szombathelyi PontMás Alapítvány kapja, így megyei szinten is tudjuk támogatni az autizmussal élő gyerekeket. A jótékonysági versenyt szeretnénk továbbra is megszervezni. Jómagam is autista gyermeket nevelek és tudom, hogy milyen nagy öröm egy család számára, amikor látjuk a gyermekünkön a fejlődést. Ezzel a csekély összeggel azt a fejlesztést szeretném támogatni, amit az autista gyerekek igényelnek, hogy az életüket ezzel is élhetőbbé tudjuk tenni” – folytatta.

Többen, tárgyi adományokkal támogatták az eseményt. Ezeknek is megvan már a helye.

„Ezek a felajánlások zömében a horgászattal voltak összefüggésben – például csalik, horgászbotok - , ezeket tombolán sorsoltuk ki. Egy igazán különleges felajánlást is kaptunk Novák Jánostól, aki azt a botot jutatta el hozzánk, amivel a Dél-afrikai világbajnokságon szerepelt. A horgászbot a legjobb helyre került, ugyanis az ölbői horgásztó tulajdonosa nyerte meg tombolán. A tárgyat ki is állítják egy külön teremben a tó mellett, ahol bárki megcsodálhatja” - tette hozzá. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére