Több százezer forintot gyűjtöttek vasi horgászok autista gyerekeknek

T.A. fotó: ölbőihorgásztó.hu • 2016. június 17., péntek •
A szombathelyi horgászok, jótékonysági versenyeikkel több százezer forintot gyűjtöttek autista gyermekeknek. Az ötlet egy apuka „fejéből pattant ki”.
Több százezer forintot gyűjtöttek vasi horgászok autista gyerekeknek

Még 2014 tavaszán érlelődött meg először bennem, majd bennünk az ötlet, hogy magam is gyakorló autista gyermekét nevelőként próbáljunk meg saját eszközeinkkel segíteni a gyermekeknek – kezdte a beszélgetést Bíró Tibor, aki immár évek óta jótékony horgászversenyeket szervez a környéken. Jelentem, az idei mezőny is megtelt.
Az autista gyermekek nevelése nagy feladat nem csak a szülőknek, hanem az óvodáknak és az iskoláknak is, így jött az ötlet, hogy a hobbinkból, a horgászatból próbáljunk valami jót kihozni – mondta.

Saját gyermekének óvodája is kiváló munkát végzett, ám ahogy kijelentette, segítségből ez esetben sem elég.

Az első, 2014-es alkalommal a zsennyei horgásztavat céloztuk meg, ahol a tulajdonos a legmesszebb menőkig támogatta az elképzelést – mondta Bíró Tibor. Az évben 17 horgász 214 ezer forintot gyűjtött össze. A tavalyi versenyt az ölbői tóra szervezték, ott már 417 ezer forintot horgásztak össze, melyet természetesen eljuttattak az autista gyermekeket segítő Micimackó óvodának. Az intézményben a foglalkoztató szoba felszerelését bővítették az immár több mint 600 ezres adományból.

Idén is Ölbőre készülünk és akciónk sikerét mi sem jelzi jobban mint az, hogy a jelentkezési keret két óra alatt megtelt. Ekkora segíteni akarás előtt csak tisztelegni lehet – fogalmazott az apuka, aki hozzátette, a jótékony pecázásra a gyermekeket is viszik magukkal, erősítvén a közösségi érzést.

közösség

további frisss

lap tetejére