Egyre kevesebb a gond a magyar kalandparkokban

MTI,utisugo.hu • 2018. július 18., szerda •
Így is volt olyan hely, amit bezártak.
Egyre kevesebb a gond a magyar kalandparkokban

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium biztonsági szempontból felmérte a magyarországi kalandparkok állapotát, ahogy azt az állami fogyasztóvédelmi hatóság évről évre megteszi. A rendszeres jelenlétnek köszönhe­tően két év alatt 23 százalékkal csökkent a feltárt jogsértések száma. A minisztérium által elrendelt vizsgálatban a megyeszékhely szerinti járási hivatalok munkatársai a nyári idegenforgalmi főszezon kezdete előtt 81 kalandparkban összesen 264 pályát ellenőriztek. Az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak ezúttal 21 helyszínen 82 berendezés nem felelt meg. A szaktárca közölte: a látogatók biztonsága érdekében az ellenőrzéseket követően két kalandparkot be is kellett zárni, ezek egyike azóta kijavította a hibát, és ismét kinyithatott. A hatóság ezenfelül 38 eszköz használatát tiltotta meg, amelyek közül 35 esetében már pótolták a hiányosságokat. A fogyasztóvédelem minden évben kiemelten ellenőrzi a kalandparkok működési feltételeit. A hatóság pedig évről évre egyre kevesebb hiányosságot talál.

közösség

további frisss

lap tetejére