Simán jutott a döntőbe a magyar csapat

JZS • 2012. május 23., szerda •
Tegnap este volt az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntője. Tizennyolc versenyző közül mindössze tíz előadó jutott tovább a döntőbe. A Compact Disco tizenötödikként lépett színpadra, és a korábbi kritikák ellenére, kiválóan helytállt.

Forrás: www.blogspot.com

Ezért Azer…

Idén 42 ország vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, amit ezúttal Azerbajdzsán fővárosban, Bakuban rendeznek. Tavaly Düsseldorfban az azeri duó, Ell és Niki gyűjtötte a legtöbb voksot Running Scared című dalával, ezzel kivívták a rendezvény szervezésének jogát.

Ez volt a 2011-es győztes produkció:

Csodás helyszín

Kevesebb, mint egy év, és másfél milliárd forint kellett ahhoz, hogy megépítsék azt a 25 ezer néző befogadására alkalmas stadiont, amit Gundel-Takács Gáborék – a köztévé bakui tudósítói - igazi palotának neveztek. Az esemény megszervezésének teljes költségvetése elérte az ötmilliárd forintot.

Forrás: www.wikipedia.hu

Versenyzők és kiváltságosok

A Dalfesztivál alapító országai: Németország, Franciaország, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Olaszország mellett a tavalyi győztes Azerbajdzsán is automatikusan a döntőbe jut. A Compact Disco a tegnapi elődöntőben lépett színpadra, ahol Montenegró, Izland, Görögország, Lettország, Albánia, Románia, Svájc, Belgium, Finnország, Izrael, San Marino, Ciprus, Dánia, Oroszország, Ausztria, Moldova és Írország előadóival versenyeztek a továbbjutásért. De lássuk, milyen produkciókkal rukkoltak elő Európa legjobbjai.
 

Végignéztük

A három fiatal műsorvezető kedvesen küzdött az angol, és francia nyelvvel, de jól vették az akadályokat. Ezúttal egy ismert azeri műsorvezető, egy énekes, és egy ügyvédnő a ceremónia-mester.

Már az elején tisztázták, hogy ezúttal az összes produkció elhangzása után kezdődik a szavazás. Ilyen szempontból kedvezőbb is lehet, hogy tizenötödikként lépett színpadra a Compact Disco.

Szokás szerint pihegőben gyűlik a nemzetközi zenészgárda. Exkluzív bárt idéző látvány, hófehér bőr ülőgarnitúrák várják a produkció végeztével az előadókat - nem mintha ez bármit segítene a türelmetlen feszültségen.

Montenegrót Rambo Amadeus képviselte egy színházi elemeket és ál-teátrális húzásokat sem nélkülöző dallal, ami az Euro Nero címet viseli. A negyvenes éveiben járó férfi zsíros hajjal, elektronikus-balkáni aláfestésre nyomta a szöveget, amit sovány tapssal honorált a közönség.

Izlandot egy vegyes páros, Gréta Salóme és Jónsi képviselte Never forget című dalával. Lendületes ritmus, hegedűszóval tarkított dinamikus duett a szerelemről. A színpadi látványt nem spilázták túl, de rájuk kifejezetten igaz a kevesebb több elve. Kifejezetten ízléses produkciót láttunk, amit – úgy tűnt - a közönség is kedvelt.

Popzenére váltottunk, de sajnos csak, ami a megjelenést illeti. A görög versenyző Eleftheria Eleftheriou lépett színpadra Aphrodisiac című dalával. A csinos énekesnő hamiskásan rázta hátsóját háttértáncosai kíséretében, amit a végén még kínosan el is rontottak. Úgy tűnik a nézőtéren ülő férfiak elégedettek voltak, és a szavaztokból kiderült, hogy a tévénézők is.

Lettországot Anmary képviselte. A színpadi megjelenés egy 80-as évekbeli divatbemutatót idézett. Nem túl csinos vokalisták vonultak fel s alá, amin a zenei hangzás sem javított. Bár olykor megcsillant a remény, de a Beautiful Song refrénjén kívül az énekes kifejezetten küzdött a dallal.

Rona Nishliut indították az albánok. A jazz énekes Suus című dalában combok ezúttal nem villantak. Helyette egy éjkirálynőt idéző jelmezben fakad dalra az énekesnő saját anyanyelvén. Egyedül állt a színpadon, a levegő is megfagyott míg énekelt, feszült csend uralta a standiont a produkció alatt. Szuggesztív előadást láttunk, a taps megérdemelten járt a végén.

Spanyolul és angolul énekelt a román Mandinga. Úgy tűnik itt a szélgép és a szoknya felcsusszanása volt a legfontosabb elem. Félúton technikai problémák adódtak, emiatt az énekesnő morcosan kapta ki a füléből a kontrol fülest. Ennek ellenére elmondható, hogy igazi nyári slágerről van szó. A szakértők nagy esélyesnek tartják a Zaleilah címet viselő félig kubai félig román produkciót.

Aztán igazi rockerek következtek, hangyányi emós beütéssel. Az énekes hangja kifejezetten hasonlít a Scooter egykori énekesére. A Svájcból érkező testvérpár bandája a Sinplus névre hallgat. Az Unbreakable jó kis nóta, kifejezetten rádióbarát. A koncert során rutinosnak tűntek, a közönséget is jól kezelték, amit az összegyűltek tapssal viszonoznak. Továbbjutás sajnos nem járt érte...

Mindössze 17 éves a belga induló. Iris a Would you? című dalt adta elő, melynek kezdő taktusai kifejezetten kínosak voltak. Mintha egy kisiskolás lány énekelgetne a szülei előtt. Egy percbe is beletelt, mire a tini megszokta a miliőt, de akkor megértettük miért van itt: igazán nagy hang tört ki a törékeny leányzó torkából.

Finnországot Pernilla, egy ott élő svéd kisebbségi énekesnő képviselte, aki ennek jegyében svédül énekelt az anyai szeretetről. Igazi dívaként állt a színpadon. Mindössze egy nagybőgős üldögélt mellette. Kellemes, andalító nótát hallhattunk tőle, aminek talán jót tett volna az angol nyelvű szöveg, de így sem rossz. Tiszta hangok, magával ragadó dallam jellemezte az előadást.

Igazi őrültek érkeztek Izraelből. Az Izabo csapata a Time című dalt adta elő. Ha körül kellene írnom: a hatvanas éveket idéző disco-s nóta, punkos beütéssel. Kis érdekesség, hogy a női vokál hangzását hallva, akár a kínai különítmény is lehetett volna az övék.

San Marinoból érkezett Valentina Monetta, aki igazán hatásvadász módon a Facebookról énekelt. Bár ők is csak öten voltak a színpadon, mintha tömegnyomor lett volna, nem tudni miért. Egy laptop mögött riszált az énekesnő, miközben felcsendült a refrén: Oh, oh, oh, hangzik a nem túl megerőltető szöveg, mégis elfogyott a levegője az előadónak. Azt hiszem, ezt nevezik felejthetőnek.

Szintén fiatal versenyzőt indított Ciprus. A mindössze 18 éves Ivi Adamou a Lala love című dalt adta elő. Jóvoltából újabb „magasröptű” dalszöveget hallhattunk, ami a sorvégi szótagok kettőzésére épült. Igazi nyári sláger, már ami a refrént illeti. De azért néha kifogtak rajta a versszak eleji mély hangok. Az urak mindenképp elégedettek lehettek, öt gyönyörű nő nyomult a színpadon, mintha Schobert Norbi hajtaná őket.

A dán versenyzőt úgy kérték fel a szereplésre. Az énekesnő, Soluna Samay, mintha Avril Lavigne és Taylor Swift húga lenne. Megjelenésében, előadásmódjában, és hangjában is a két előadó tökéletes keveredése. A Should've Known Better című dal húz magával, kellemes hangzású, jól komponált kiállásokkal, természetesen hiteles előadással.

Ezután jött a méltán népszerű orosz nagyi-különítmény. A legidősebb tag 77 éves. A közönség már a dal elején őrjöng. A Buranovszkije Babuski idős tagjai láthatóan élvezték a dolgot, de azért még kicsit szürreális volt a techno alapra daloló asszonykórus előadása. A Party For Everybody egyértelműen nem a dal miatt, hanem az előadók miatt jutott tovább. Lehet, hogy jövőre kutyát és gyerekkórust kell küldenünk?!

És sorra került a magyar csapat is. Sok támadás érte a Compact Discot az elmúlt napokban, az énekest gyakorlatilag darabokra szedték. Talán ezzel is magyarázható, hogy a dal elején feszülten szorongatta a mikrofont, már aggódtam, hogy fél kezével eltöri. De az első taktusok után érezhetően elkapta a bandát a stadion varázsa, és csak úgy lubickoltak a zenészek a 25 ezres tömeg szeretetében. Az előadás közben lelkes sikongatások voltak hallhatóak, ami szerencsére szavazatok formájában is megtestesült. Jól teljesítettek a srácok, nincs ok a panaszra.

Ezután Ausztria következett, éles volt az ellentét a két produkció között. Ettől talán még jobbnak tűnt a Compact Disco előadása. Magyarra fordítva rázd a popsidat a sógorok dalának címe. A Trackshittaz két énekese felváltva rappelt, középen három táncos igyekezett menteni a menthetőt. Most már tudjuk, csak hazánkban lehet sikeres egy Mizu-típusú előadás.

Moldova indulója Pasha Parfeny zeneakadémiát végzett, és már harmadik alkalommal kísérelte meg a kijutást a fesztiválra. A Lăutar című dal balkáni hangzás, swinges beütéssel. Az előadó és vokalistájának hangjára nem lehetett panasz. És az is dicséretes, hogy az előző évekkel ellentétben ezúttal angolul énekeltek. Pörgős, jókedvre hangoló nóta, amolyan Cotton Club Singers-es előadás.

Mintha a Pet Shop Boys éledt volna újra. Az ír kettős, a Jedward igazi popzenét nyomott. A mosolygós, robotnak öltözött szőke srácoktól, már-már érthetetlen, hogy ennyire hitelesek. Nem a hangjuk a legnagyobb erényük, de bájosak, és a popzenei sikerhez ez már sokszor elég volt a zenetörténelemben. A szavazás lezárását követően kiderült, hogy ezúttal is.

A továbbjutók

A szavazatok összesítése után a Compact Disco mellett továbbjutott a román, a moldáv, az izlandi, a dán, az albán, a ciprusi, a görög, az orosz, és az ír különítmény.

A következő elődöntő csütörtökön, a végső összecsapás május 26-án, szombaton este lesz, ahol eldől, hogy a 26 döntős közül kit kedvelt meg leginkább Európa.

közösség

további frisss

lap tetejére