Vass Péter nagyon népszerű a National Geographic oldalon, hiszen már hetedszerre választották fotóját a nap képévé. Korábbi munkáit itt, itt és itt lehet visszanézni.
Vass Péter nagyon népszerű a National Geographic oldalon, hiszen már hetedszerre választották fotóját a nap képévé. Korábbi munkáit itt, itt és itt lehet visszanézni.
Hat újabb területen, közte a mi vármegyénkben kezdte meg szolgáltatását a Díjbeszedő Holding Zrt. az elmúlt hetekben. A korábban a fővárosban és Észak-Magyarországon működő vállalat április végén
Gyermekzsivaj töltötte meg a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi épületét vasárnap délelőtt.
A háztartási keksz 70 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, és ennek következtében szinte luxuscikk lett a klasszikus Pilóta keksz is. Pedig épphogy visszatért a piacra.
Miután a Suhajda Szilárdért indított mentőcsapat egyik tagja elmondta, hogy mindent megtettek a hegymászóért, de nem találták meg, abbahagyják a keresést. A közösségi médiában azóta egymásnak estek a
Nincs olyan ember a Földön, aki ne tette volna fel már magának azt a kérdést: megértenek minket a kutyák? A régóta húzódó vita végére most az ELTE munkatársai tettek pontot.
A nyugati hegymászókat segítő nepáli férfiak és nők a serpa népcsoport tagjai: a hegyekhez alkalmazkodott szervezetük teszi őket alkalmassá, hogy jobban elviseljék az extrém körülményeket.
A keresztények számára pünkösd az egyik legfontosabb ünnep, de eredetéről és valódi jelentéséről sokan vajmi keveset tudnak.
Döntöttek az előadó-művészeti törvény alapján meghirdetett működési és kiemelt művészeti célú pályázatokról, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház 15 millió forintot kapott - írta meg ...
A dán külügyminiszter szerint Brazíliára, Indiára és Kínára is szükség lesz a béketárgyalás megszervezésében.
Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon.
A meteorológiai szolgálat kiadta a figyelmeztetést vasárnapra.
A közösségi médiát bejárta a hír, miszerint egy 84 éves néni a komáromi Tesco parkolójában él, egy sátorban. Azóta kiderült, hogy két fiatal a néni segítségére sietett: most lakhatást keresnek számára ...