Bosco Szent János ereklyéje Szombathelyen

MTI • 2013. május 17., péntek •
Tizenöt helyszínt érintő magyarországi körútjának első állomására, Szombathelyre érkezett pénteken Bosco Szent Jánosnak, a Magyarországon száz éve jelen lévő szalézi rend alapítójának ereklyéje.

 Az ereklyét - a rendalapító jobb kezét - a szent halotti arcmásának vonásait idéző, papi ruhába öltöztetett méretarányos, életnagyságú viaszfigura mellkasi részében helyezték el. Így érkezett meg Szombathelyen arra a helyre, ahol a 4. század elején, a keresztényüldözések idején a Szent Kvirin püspököt a Perint patakba ölték, mert kitartott hite mellett. Szent Kvirin a védőszentje a szaléziak szombathelyi templomának is, ezért a két szent a Perint hídján jelképesen "találkozott egymással", együtt köszöntötték őket, azután Don Bosco ereklyéjét gyalogmenetben kísérték a szaléziak templomába.

Az ünnepség világi részét eredetileg a templom előtti téren tartották volna, de az eső már a körmenet közben eleredt, így az ereklyét bevitték a templomba.Elsőként P. Csány Péter, a szombathelyi Szent Kvirin plébánia vezetője, házfőnök köszöntötte a Don Bosco tiszteletére összegyűlteket, majd P. Ábrahám Béla magyarországi rendfőnök méltatta a Bosco Szent János által is képviselt lelkiséget, amelynek fő jellemzői szavai szerint a vidámság, a jóság és a szeretet. Hálát adott Istennek Don Boscóért, aki a szalézi rendet megalapította és aki neki is, rendtársainak is a mai napig utat mutat abban a munkában, amelyet az ő nyomdokain járva vállaltak és végeznek főként a fiatalok és szegény sorsú családok körében.
    

Fotó:MTI

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere (Fidesz-KDNP) ünnepi köszöntőjében arról szólt, hogy a város életéhez szervesen hozzátartoznak a szalézi szerzetesek és a szaléziak által végzett munka. Emlékeztetett Ambrózy Teréz bárónőre, aki elsőként kezdeményezte a szalézi rend megtelepedését Szombathelyen és gróf Mikes János püspökre is, aki ezt támogatta és elősegítette. A politikus utalt azokra az évtizedekre is, amikor a szerzetesrendek feloszlatása után a szalézi rend sem működhetett, majd az újrakezdésre, és a rendszerváltás utáni évek nehézségeire.
    

Ágh Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal, szavai szerint gyermekkorát ennek a plébániai közösségnek a tagjaként, a szalézi lelkiségben töltötte.
  

A megemlékezést püspöki szentmise zárta, amelyet Veres András megyés püspök celebrál.Az ereklye körül este a fiatalok tartanak imaórát, majd a plébániai közösség tagjai és a szerzetesek imádkoznak mellette. Egészen reggel hat óráig tart a csendes adoráció, ezután pedig az ereklyét tovább szállítják Győrbe, onnan pedig Veszprémbe.

közösség

további frisss

lap tetejére