Már dolgoznak a 86-oson!

EB • 2012. augusztus 07., kedd •
Az adminisztrációs feladatok rendben vannak, már a korábbi vállalkozó által eltakart szerkezetek felülvizsgálata zajlik. Az oszlopok a helyükön maradhatnak, és 2014 júniusára elkészülhet a Szombathely- Vát szakasz- tudtuk meg a kivitelezőtől.

Mint ismeretes, 2010 őszén az akkori kivitelező anyagi okok miatt leállította a munkát, a Nemzeti Infrastruktúra Feljesztő Zrt. új közbeszerzést írt ki, amelynek nyertesével májusban írtak alá egy 7 milliárd forintos szerződést. Ennek értelmében a Szombathely és Vát között 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig melléépítéssel kétszer két sávos főutat alakítanak ki. A 9,2 kilométer hosszú útszakasz gyorsforgalmi paraméterekkel épül meg.

A beruházás részeként 18 közúti és vízépítési műtárgyat, egy új külön szintű „fél lóhere” típusú csomópontot és egy további külön szintű csomópontot alakítanak ki. A felújított útszakasz burkolata a korszerűsítés után 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek közlekedésére is alkalmas lesz- derül ki a NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő ZRt.) közleményéből.

Megkezdődött a munka

A 2012. június 20-i teljes munkaterület átadását követően a kivitelezők konzorcium az építés megkezdéséhez szükséges adminisztrációs szerződéses feltételeket teljesítette, így megkezdhette a munkát- mondta el megkeresésünkre Loppert Dániel a NIF kommunikációs vezetője, miután hétfőn délelőtt nagy örömmel konstatáltuk, hogy dolgoznak a helyszínen.

Loppert Dániel közölte, hogy a kivitelező előkészítette a korábbi vállalkozó által eltakart szerkezeteket, megvizsgálta azokat, majd a szerződésnek megfelelően visszabontotta, és újraépítette azokat. Ezek jellemzően a hullámosított csőáteresz műtárgyak voltak. Kitűzte a munkaterület határait, valamint a útépítéshez, és a terelőúthoz szükséges geodéziai pontokat. Elkészítette, és engedélyeztette a terelőúthoz szükséges terveket.

Hozzátette: A konzorcium két közel egyenlő részre osztotta a szakaszt, így az építés ütemezése között eltérések lesznek tapasztalhatóak. A munka látványos része ezért nem egyszerre, hanem a két szakasztól függően augusztus második, illetve szeptember első felében kezdődik. Bozót, és cserjeirtás, humuszleszedés, töltésépítés, valamint a műtárgyak szerkezetépítése a soron következő látványos munka.

Maradnak az oszlopok

A korábbi kivitelező által megépített műtárgyak vasbeton szerkezetei (alapok, tartópillérek) a továbbépítésre alkalmasak, azok elbontása indokolatlan- tudtuk meg.  Mindezek igazolására a NIF Zrt. vizsgálatokat végeztetett még a kivitelező kiválasztása előtt.

A 2012-es esztendőre a nagy tömegű földmunka, vízelvezetés, töltésépítés, szerkezetépítések, közmű kiváltások vannak ütemezve. A tervezett, illetve szerződés szerinti befejezés határideje: 2014. június 30.- erősítette meg Loppert Dániel.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére