Erősödő civil partnerségi kapcsolatok

szróbert • 2014. március 16., vasárnap •
Nyitott kapuk, átlátható hivatalok az önkormányzat és a civil szervezetek közötti partneri háló kialakítása, valamint az együttműködés erősítése a cél – hangzott el dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere és Kőszegfalviné Pajor Klára, a Szombathelyi Civil Kerekasztal elnöke által tartott március 14-i sajtótájékoztatón. A frisss.hu megtudta, hogy a civil partnerségi kapcsolatok erősítésére 20 millió forint jut Szombathelyen.
Erősödő civil partnerségi kapcsolatok

Egy közösség erejét az is meghatározza, hogy a különböző egyesületekkel hogyan tud együttműködni, illetve hogyan tudja azt érdemben felhasználni – emelte ki Puskás Tivadar, majd hozzátette, hogy a közösség attól erős, hogy önszerveződő csoportjai vannak. 
A Városházán megtudtuk, hogy a projekt decemberben indult, és 2014. október 31-ig tart, helyszíne pedig Szombathely városa. A támogatás összege közel 20 millió forint, célja pedig az önkormányzat és a civil szervezetek közötti partneri háló kialakítása, és az együttműködés erősítése.
Kőszegfalviné Pajor Klára, a projekt menedzsere a frisss.hu kérdésre elmondta, hogy a projekt több elemből áll, s ezek célja, hogy a civil szervezetek betekinthessenek a polgármesteri hivatal munkájába. A projekt részeként debreceni tanulmányúton is részt vehetnek a közreműködők. 
Folyamatos információ-szolgáltatást szeretnénk megvalósítani Szombathely portálján, már működik a civil regiszter, ami szintén hozzájárul majd az együttműködési megállapodás sikeréhez, a civilek érdekeinek szolgálatához. Civil netsarok, sőt civil képújságunk is lesz. Már elindult a civil szemlesorozat, de terveink között szerepel egy civil kisokos összeállítása is. Az év civil szervezete díj népszerűsítése is fontos lesz számunkra – tette hozzá a projektmenedzser.
A sajtótájékoztató után már lebonyolították a projekt nyitórendezvényét is, ahol dr. Takátsné dr. Tenki Mária, az önkormányzat kulturális, társadalmi és külkapcsolatokért felelős tanácsnoka részletesen ismertette mit is jelent a projekt. Ezt követően átadták az informatikai projekt elemdíjat, majd az év civil szervezete díjat is. Az eseményen Csapláros Andrea a helyi értéktárat mutatta be.

 

közösség

további frisss

lap tetejére