Egyre drágábbak a lakások, de ésszel vásárolunk

MTI, Bank360 • 2019. január 28., hétfő •
Egyre több jelzáloghitelt veszünk fel.
Egyre drágábbak a lakások, de ésszel vásárolunk

Az ingatlanpiaci szakértők idén 20-30 százalékos bővülésre számítanak a lakáshitelezésben a lakásárak, valamint az igényelt hitelösszeg emelkedése miatt - közölte a Duna House kedden az MTI-vel. A cégcsoport ügyfelei tavaly a negyedik negyedévben a fővárosban átlagosan 15 millió forintot igényeltek jelzáloghitel formájában, az ország nyugati részében ez az összeg 10,3 millió forint, Kelet-Magyarországon pedig 9,4 millió forint volt. Budapesten néhány hónap alatt 32-ről 38 százalékra nőtt a legalább 15 millió forintot elérő jelzáloghitelek aránya, a nyugat- és a kelet-magyarországi településeken ezzel szemben a lakáshitelt igénylők csaknem fele 5-10 millió forint közötti összegben vesz fel jelzáloghitelt. Az ügyfelek hiteligénylésnél már nagy hangsúlyt helyeznek a kiszámíthatóságra is: Budapesten az igényelt jelzálogalapú lakáshitelek 69 százalékát, vidéken pedig a hiteleknek már a 76-77 százalékát tették ki a legalább 10 évre rögzített fix kamatozású hitelek.

közösség

további frisss

lap tetejére