Illetményemelés: Bruttó tízezer a katonáknak

szróbert • 2014. február 10., hétfő •
Az új közszolgálati életpályamodell teljes körű bevezetéséig havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter február 10-én, a honvédség éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.
Illetményemelés: Bruttó tízezer a katonáknak

A budapesti évértékelőn elhangzott, hogy az érintett mintegy 12 600 katona januárig visszamenőlegesen, márciustól kapja megemelt juttatását egészen addig, amíg életbe nem lép az új, magasabb illetményrendszert tartalmazó életpályamodell.

Hende Csaba kiemelte: a kormány múlt szerdai döntésében vállalta, hogy az illetménykiegészítéshez szükséges - 1,8 milliárd forintos - többletforrást biztosítja a honvédelmi költségvetés számára.

A tárca vezetője az értekezleten szólt arról is, hogy a Századvég legutóbbi reprezentatív felmérése szerint a magyar emberek 99,5 százaléka elfogadhatónak, jónak, vagy kiválónak értékelte a Magyar Honvédség munkáját.

 

közösség

további frisss

lap tetejére