Tisztességes rendőrséget szeretne az új vasi főkapitány

bz • 2012. február 03., péntek •
Fél évvel kinevezése után pénteken délelőtt hivatalosan is elköszönt az állománytól Dr. Halmosi Zsolt, aki négy éven át vezette a Vas megyei rendőr-főkapitányságot. Korábbi közvetlen beosztottjai ajándékkal búcsúztak tőle. Helyét február 1-i hatállyal Dr. Tiborcz János vette át.
Tisztességes rendőrséget szeretne az új vasi főkapitány

Ünnepi állománygyűlésen vette át a megyei rendőr-főkapitányi hivatalt Dr. Tiborcz János, Dr. Halmosi Zsolttól. A megyei főkapitányságtól elköszönő rendőr dandártábornok búcsúbeszédében emlékezett meg, az 2007-óta bekövetkezett radikális átalakulásokról: határőrség megszűntetéséről, a készenléti rendőrség és a közigazgatási hatósági szolgálat létrehozásáról. Halmosi külön méltatta Tánczi Tibor munkáját, aki az új főkapitány kinevezéséig, megbízott vezetőként irányította a megyei rendőrséget.

A tettes mindig visszatér a tett helyszínére – kezdte köszöntőjét Dr. Tiborcz János, átvitt értelemben utalva arra, hogy korábban már 18 évet dolgozott a megyében rendőrként. Vas megye új rendőrfőkapitánya január végéig Zala megyében töltötte be ezt a posztot. Mint mondta, tisztességes, eredményes munkát végző, a megye lakosai által elismert rendőrséget szeretne.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére