Róluk szólt! - párbeszéd döntéshozók és fiatalok között

vkriszti • 2015. április 30., csütörtök •
2015-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága indította el a Rólad Szól! elnevezésű párbeszédsorozatot, melynek során a kormány képviselői személyesen kérdeztek meg fiatalokat az őket érintő témakörökben. Az roadshow szombathelyi állomása szerda délután várta a fiatalokat.
Róluk szólt! - párbeszéd döntéshozók és fiatalok között

A döntéshozók sokszor, sok helyen kimondják, hogy a fiatalok nélkül nem lehet jó ifjúságpolitikát „csinálni”. Értük csak velük lehet dolgozni. Ezen gondolat mentén indította el az EMMI a Rólad szól! párbeszédsorozatot, melyet a megyeszékhelyeken működő Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Irodák bonyolítanak le.

A program eddig 20 helyszínen valósult meg, a szombathelyi állomás volt a 20. a sorban (eddig Budapest, Eger, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Beregszász, Kecskemét, Szolnok, Kolozsvár, Magyarkanizsa, Békéscsaba, Szeged, Révkomárom, Pécs, Salgótarján, Szekszárd, Zalaegerszeg helyszíneken).

A helyi döntéshozók közül dr. Puskás Tivadar polgármester, és Rettegi Attila, az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke, míg az EMMI részéről Hollik István ifjúságügyi főtanácsadó köszöntötte a fiatalokat a Városháza Házasságkötő termében. 

Puskás Tivadar köszöntőjében kiemelte, hogy Magyarország jövője attól függ, hogy a fiatalokkal hogy bánnak, milyen lehetőségeket adnak nekik, és hogyan menedzselik őket. Egy országnak döntő a jövő szempontjából, hogy milyen az ifjúságpolitikája. "Csak úgy lehet jól csinálni, ha megkérdezzük, mik az ifjúságot foglalkoztató problémák"-mondta.

A rendezvényre majdnem 80 fiatal érkezett, így valóban kialakulhatott a párbeszéd.

A program során a fiatalok okostelefonos applikáció segítségével szavazhattak az őket érintő kérdésekben, mint pl. szabadidő, sport, családtervezés, munka stb., majd ezeket a kormány képviselőjével meg is vitathatták. 

A rendezvény végén a fiatalok egy hashtaggel ellátott szót felírtak egy kockára, ezekből a kockákból a roadshow végén installáció készül.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére