Női szervezetek tiltakoznak a rendőrségi kisfilmek ellen

vkriszti-index.hu • 2014. november 24., hétfő •
Nőjogi civil szervezetek tiltakoznak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kisfilmjei ellen, amelyek a szexuális támadások megelőzésére készültek.
Női szervezetek tiltakoznak a rendőrségi kisfilmek ellen

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), a Magyarországi Női Alapítvány (Mona), a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) és a Patriarchátust Ellenzők Társasága (Patent) Egyesület szerint a filmek káros és veszélyes üzenetekkel járulnak hozzá a nők elleni erőszak előfordulásának amúgy is kedvező társadalmi légkör fenntartásához, az áldozatok megalázásához és megfélemlítéséhez, valamint az elkövetők felmentéséhez és büntetlenségéhez. 

A buliba készülő, csinosan felöltöző fiatal nőkről készült filmek záró szlogenje a „Tehetsz róla, tehetsz ellene!” A női szervezetek megdöbbenéssel fogadták azt a szereptévesztést, amit ez a szlogen félreérthetetlenül kifejez. Álláspontjuk szerint a rendőrség küldetése a lakosság szolgálata és védelme, nem pedig a bűncselekmények áldozatainak hibáztatása, illetve a felelősség előzetes áthárítása a potenciális áldozatokra.

A szervezetek közleménye szerint a fenti szlogent  a rendőrségnek  saját magának kellene megfogalmaznia, megvizsgálva saját szerepét a szexuális erőszak előfordulásának gyakoriságában, valamint felmérve cselekvési lehetőségeit a jelenség visszaszorításában.  

A szervezetek problémái a filmekkel a következők: 

1.) A filmek a szexuális erőszakot egy bizonyos magatartásforma által kiváltott hatásnak ábrázolják, és figyelmen kívül hagyják, hogy a szexuális erőszak elkövetése minden esetben az elkövető döntése.
2.) A filmek nőgyűlöletet és nők iránti megvetést sugallnak. A bemutatott fiatal nők nem tesznek mást, mint öltözködésükkel és viselkedésükkel megfelelnek a tömegkultúra által közvetített elvárásoknak és mintáknak, ám mindeközben semmilyen jogsértést nem követnek el. A stílusválasztásuk megítélése ízlés kérdése, és semmiképpen sem a rendészeti szervek feladata.
3.) A filmek azt a sértő üzenetet is hordozzák, hogy a férfiak ösztönvezérelt, potenciális erőszaktevők, akiktől jobb óvakodni.
4.)A filmek olyan tévképzetet is közvetítenek, amelyek szerint összefüggés figyelhető meg az áldozat ruházata és a szexuális erőszak valószínűsége között, vagy hogy a nők nagyobb biztonságban lennének, ha bulizás helyett otthon maradnának. A nők elleni erőszakos bűncselekmények jelentős részét közben az áldozat otthonában, illetve magánlakásokban, munkahelyeken, oktatási intézmények területén követik el.

A szervezetek nem értik, hogyan adhatta a jóváhagyását az Országos Bűnmegelőzési Tanács olyan kampányfilmekhez, amelyeknek a mondanivalója összeegyeztethetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal, illetve Magyarország e téren vállalt kötelezettségeivel. Értetlenül állnak a  filmekben megnyilvánuló áldozathibáztatás leplezetlensége és nyersesége előtt.

A szervezetek szerint az időzítés sem érthető, hiszen az ELTE gólyatáboraiban elkövetett bűncselekmények után éppen most indultak el biztató folyamatok a szexuális erőszakkal való társadalmi szintű szembenézés irányában. 

A női szervezetek tiltakoznak az ellen a terv ellen, hogy a káros sztereotípiákat közvetítő, közpénzből készült kisfilmeket Pécs összes középiskolájában levetítsék. A szervezetek követelik, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vonja vissza a kampányfilmeket, a Magyar Rendőrség pedig határolódjon el a filmek üzenetétől. A filmeket a jövőben legfeljebb  mint a rossz megközelítés példáit mutassák be szakmai képzéseken. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére