Honvédelem Napján: Rendhagyó történelemórán a gimnazisták

SzR-honvedelem.hu • 2015. május 21., csütörtök •
1849. május 21-én véget ért Budavár ostroma, a Görgey Artúr vezette honvéd hadsereg ezen a napon foglalta vissza az ország ősi fővárosát. E jeles eseményre emlékezve, minden esztendő május 21-én, a magyar honvédelem napját tartjuk. A budapesti központi ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter azt hangsúlyozta, hogy ,,immár öt éve zajlik a honvédelem rendszerének megújítása, így eljött az idő, hogy dinamikusan növeljük a honvédelemre szánt forrásokat. Erre egyfelől évről évre erősödő gazdaságunk teljesítménye ad lehetőséget, másfelől a nemzetközi biztonsági környezet jelentős romlása készteti erre hazánkat.” Szombathelyen pedig honvédelem napi rendhagyó történelemórán vettek részt a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjai.
Honvédelem Napján: Rendhagyó történelemórán a gimnazisták

A miniszter kiemelte: az előzetes tervektől és számvetéstől eltérően a kormány már idén mintegy 8,5 százalékkal növelte a védelmi költségvetést: ebben az a körülbelül 16 milliárd forint nincs benne, amely az év közben felmerült, az Iszlám Állam elleni iraki misszió költségét jelenti.
A vonatkozó 2012-es kormányhatározat értelmében 2022-ig évente a nemzeti össztermék 0,1 százalékával növekszik a védelemre szánt összeg, ennek megfelelően a múlt héten benyújtott 2016-os állami költségvetésben a Honvédelmi Minisztérium fejezet támogatási előirányzata az ideihez, tehát a megemelt összeghez képest is mintegy 22 százalékkal, nagyjából 50 milliárd forint további támogatással nő. 
Ez azt jelenti, hogy meg fogjuk közelíteni a 300 milliárd forintos honvédelmi költségvetést” - tette hozzá Hende Csaba. Ebből a pénzből jut egyebek mellett majd a katonák nagyarányú, átlagosan 35 százalékos illetményemelésére, hiszen a jövő évi költségvetés tervezetében már benne van a július elsejét követő második lépcső, a január elsejétől esedékes 5 százalékos illetményemelés költsége is, de benne van a pénz a pápai bázisrepülőtér fejlesztési munkálatainak megindítására, az Iszlám Állam elleni nemzetközi szerepvállalás magyar folytatására, a V4-ek közös uniós harccsoportjának készenlétben tartására és a különböző haditechnikai programok végrehajtására is.

Csütörtök délelőtt egyébként honvédelem napi rendhagyó történelem órán vettek részt, az Aréna u. 8. szám alatti katonatörténeti kiállításon jártak a Kanizsai Dorottya Gimnázium tizedikesei.
Jagadics Péter nyugállományú alezredes által megnyitott eseményen Ferge László őrnagy, a helyi toborzó iroda vezetője elmondta: ma van a honvédelem napja, és ilyenkor minden katonának különösen fontos, hogy az a hivatás, amiben hisz és amiben dolgozik, egy évben egyszer meg is ünnepelhesse azt.
Az ünnep arra is alkalmas, hogy egy kicsit megálljunk és visszatekintsünk az elmúlt 165 évre. A haza védelme, a területi egység és az állampolgárok védelme, mindig ez lesz a magyar haderő feladata. A honvédség mindig a társadalom lenyomata - tette hozzá az irodavezető.
A KDG diákjai megtekintették a Magyar Honvédség 165 éve című kiállítást is.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére