Viszlát, nyár, viszlát, Tófürdő!

há • 2020. augusztus 30., vasárnap •
Utoljára nyit ki vasárnap a Tófürdő Szombathelyen. Idén június 12-én indult a szezon a város csúszdás strandján, és augusztus 30-án ér véget.
Viszlát, nyár, viszlát, Tófürdő!

Két és fél hónap: ennyi jutott idén a Tófürdőnek, de ez idő alatt is legalább 18-szor voltak kénytelenek kiírni a közösségi oldalukra, hogy a rossz idő miatt nem nyitnak ki. Szűk két hónap volt tehát a 2020-as szezon, és a járványveszély miatt a látogatószámot is korlátozniuk kellett, ráadásul számos új szabály betartásáról kellett gondoskodniuk.

Vasárnapra még jó időt, sőt kánikulát jósolnak, de estétől záporokra, zivatarokra is számítani lehet.
 

közösség

további frisss

lap tetejére